MANNA PRODUKCIÓ
Postacím:
1590 Budapest, Pf. 200.
Email: info@mannaprodukcio.hu
Tel.: +36 20 973 4561
Támogatóink:
Betöltés...

Partnereink:

A bábszínházban nincsen negyedik fal

A bábszínházban nincsen negyedik fal

A Thealter egyik jellegzetessége, hogy nagy szabadsággal viszonyul a különféle színpadi műfajokhoz, a fesztiválon a próza mellett kezdettől fogva jelen van a zene, a mozgás, s pár éve belépett az újcirkusz is. Bábelőadást szinte minden évben láthattunk, olyan koncentráltan és programszerűen azonban, mint az idén, most először. A felnőtteknek szóló bábelőadások sikerének okairól és összetevőiről beszélgettünk Balog József művészeti vezetővel.

– Három egymást követő napon öt bábelőadást láthattunk a Thealteren. Az előadások nem véletlenszerűen kerültek egymás mellé, hanem a végzős bábrendezőket támogató Ugródeszka projekt keretében. Tavaly vágtatok bele egyfajta vérfrissítő programba a fiatal K2 Színház szerepeltetésével, az idei bábos minifesztivál tekinthető a tendencia folytatásának?

A Manna Kulturális Egyesület ötlete volt, hogy a végzős bábrendezők vizsgarendezései ne csak egyszer legyenek láthatók egy szűk szakmai körben, hanem kerüljenek civil közönség elé, még pedig együtt. Mi nagyon örültünk ennek a lehetőségnek, mert így megismerkedhettünk fiatal szerzőkkel és rendezőkkel, ráadásul ezekben a produkciókban viszontláttuk régi színészbarátainkat, Nyakó Julit, Nagypál Gábort, Spilák Lajost. A Budapest Bábszínházon kívül a vidéki bábszínházaknak – amelyeknek az óvodások és kisiskolások igényeinek a kiszolgálása a fő feladatuk – csak nagyon ritkán marad energiája felnőtt bábelőadásokat létrehozni, ezért is jött kapóra a lehetőség.

– Öt előadásból három felnőtteknek szólt. Szerinted hogy érezte magát a bábszínházban az alternatív színházra „szakosodott” közönség? .

A helyszín predesztinál, és eldönti a néző viselkedését. Tudatosan ugyan felnőtt előadásra megy be, de hamar levetkezi a felnőttségét.  Az azonnali reakciók a felnőttben élő gyerek reakciói. Ez egy nagyon bonyolult folyamat, mert a báb eleve absztrakció, aminek a világát el kell fogadnod. Az elfogadásnak nem ugyanaz a folyamata, mint az élő szereplős színházban, mert ott sokkal több a kulturális hozott anyagod, az előzetes tudásod, az elvárásod és a viszonyítási alapod, ami összehasonlításra ingerel. Egy bábelőadásban biztos, hogy mindig meglepetés ér, talán a stilizáltsága miatt, a képzelőerő intenzívebb használata miatt. Erre ráéreztek a nézők is, jó volt megtapasztalni, hogy mennyire élvezték az előadásokat, s hogy mennyire reagensek voltak.

– Mit tud a báb, amit az élő színész nem?

A bábosok azt mondják, hogy ezek a lények élőlények. Eleve azok, már akkor, amikor kifaragják, sőt, már akkor élőlényekként bánnak velük, amikor tervezik.  Ez lehet ijesztő is, én sokszor elképzelem a bábszínházat, amikor nincs benne senki, és a bábok ott hevernek a raktárban próbára várva. Mellesleg, ezt a különös világot ismerhetjük a Toy Story-ból is, hiszen Hollywood abszolút élőlényként kezeli az animált lényeket, olyan tulajdonságokkal ruházza fel őket, amit élő szereplők nem tudnának eljátszatni, mert az emberi játék bizonyos értelemben korlátos. Ugyanis az emberi játékban nem tudunk elvonatkoztatni a kulturális sablonoktól, a báboknak azonban nincsenek sablonjai.

Az is nagyon fontos, hogy a bábjáték közel van a nézőhöz, a színészeknek nem kell kiabálni, előre jönni és kifelé beszélni, mert itt finoman lehet játszani. És ugyanilyen fontos az azonnalisága, itt ugyanis nagyon gyorsan történnek a dolgok, egy új díszletelem beállítása, vagy a fényváltás azonnal új világot hoz, hiszen a szcenika maga is dramaturgiai erővel bír. Amikor a közönség az élő színházban egy távoli színpaddal ül szemben, előadás közben van ideje kételkedni, és ezért nem biztos, hogy enged az elemi reakcióinak. Mert ott mindig van egy negyedik fal, s te érzed, hogy ki van találva, hogyan lehet ezen átjönni. De a bábszínházban nincsen negyedik fal.

– Mindhárom felnőtt előadást végignevettük, pedig kettőnek a címe – A Rosalie elmegy meghalni és a Gyásztánc – sötét drámát sejtetett, közben pedig ropogósan mai volt a szöveg, tele ismerős kiszólással és szlenggel, s folyamatosan reflektált a gyors élettempónkra.

Ez az új nemzedék megtalálta azt a szöveg- és beszédformát, ami nem gügyögés, nem nyafogás, hanem abszolút kortárs módon a mi élő nyelvünk, és a nyelvhasználattal is arra reagál, ami körülöttünk van. Ezen kívül – főleg Gimesi Dóra darabjaiban – a szöveg eklatáns módon használja a közös kulturális masszánkat, nevezetesen, ráismerős versidézeteket helyez el a textusban. A Macskaherceg kilencedik élete című darab szövege is így épült fel, amikor például a Macska udvarol a Tavasztündérnek, és a gyors dialógusban ide-oda dobják a labdát egymásnak, közismert versidézeteket sorolnak Radnótitól József Attiláig. És nem szövegroncsokként, vagy töredékekként, hanem szervesen belesimulva a szövegbe. Mindenekelőtt pedig az írók jelesül alkalmazzák a mesedramaturgiát és a mesemitológiát. A mesedramaturgiának van egy olyan csodálatos tulajdonsága, hogy nem kételkedhetsz abban, ami éppen megtörténik. Azért sem kételkedsz benne (erről beszéltünk korábban), mert az a gyerek van megszólítva benned, aki nem kételkedik.

– Amikor bábszínházat nézünk, akkor mit, illetve kit látunk szerinted, a bábot, vagy a bábot mozgató színészt?

Magunkat. Feltűnő volt az előadásokban, hogy mennyire kevés a báb, és mennyire sok az ember. Például volt olyan előadás, ami csak fényekkel és árnyékokkal dolgozott, de ezt is emberek hozták létre. A Rosalie elmegy meghalni című előadásnak pedig az egyik csúcspontja volt számomra, amikor Nagypál Gábor felakasztotta Rosalie-t a fogasra. Én egy pillanatig sem éreztem azt, hogy ez a báb nem élőlény. Épp az benne az érdekes, hogy két kiváló színész, Nagypál Gábor és Spilák Lajos mellett akik úgy működnek a darabban, mint egy bohócpáros, az egyik feladja, a másik leveszi a poénokat , az a lény volt a legerősebb, akit zsinórokon mozgatnak, és tényleg fából van, meg textíliából. És nem csak azért, mert róla szól ez a remek darab, hanem, mert a két energia összeadódik. A közönség nagyon élvezte ezt az összeoldódást és összeadódást, hiszen az élő emberes színházhoz képest ez egy dupla energia, aminek dupla jelentése van.

– A honlapotok már előre tudósított arról, hogy baleset miatt a Macskaherceg-et felolvasószínházként fogjuk látni. Merésznek tűnt bábszínházat forma nélkül közönség elé engedni, mégis végigszórakoztuk az egészet. Mi lehetett a titka?

Szerintem az volt bennük a zseniális, hogy nem játszottak rá arra, hogy ez eredetileg bábszínház. Mindnyájan egy asztalnál ültek civilben, és ott volt a szövegkönyv a kezükben, mégis színházi előadás született.  Nem akartak rekonstruálni, hanem kitalálták, hogyan tudnak eszközök nélkül, csupán hangváltásokkal és gesztusokkal hatni. Lehet, hogy pont azért lett ilyen erős ez az előadás, mert a leglényegét mutatta meg annak, hogyan lehet egy történetet színpadon átadni. Ennek sokféle módja van, ezen a fesztiválon többször kiderült, hogy a történet átadásának a módja, de még a színészi játék is zárójelbe kerülhet, ha az elbeszélés erős.

– A vidéki bábszínházakban, mint említetted, érthető okok miatt kevés a felnőtt előadás, de a fesztivál is bizonyította, hogy van rá igény. Szerintem ti sokat tudnátok az ügyért tenni, tervezitek-e?

Most az a dolgunk, hogy komolyan vegyük, amit tapasztaltunk. Ha lesz energiánk és elképzelésünk, rajta leszünk, hiszen rajtunk kívül senki nem fogja azt mondani, hogy legyen. Szerintem havi három felnőtt bábelőadást elbírna Szeged, de addig is, amíg ez kikristályosodik, a Mannával összefogva folytatjuk a sorozatot, s remélhetőn az őszi-téli hónapokban újabb előadásokat tudunk idehozni.

Ibos Éva

Forrás: tiszatajonline.hu

2017-11-17T11:04:02+00:00