MANNA PRODUKCIÓ
Postacím:
1590 Budapest, Pf. 200.
Email: info@mannaprodukcio.hu
Tel.: +36 20 973 4561
Támogatóink:
Betöltés...

Partnereink:

A „Rondabéres” és a „Terrytordai” számvetése az ősgesztenye alatt

A „Rondabéres” és a „Terrytordai” számvetése az ősgesztenye alatt

„Üdvözöljük a Rondabérest” – mondták szüleim, amikor megtudták, hogy a Macskajáték kétszereplős előadására, A Szkalla-lányokra megyünk az Óbudai Társaskör kertjébe, és a két főszereplőt Béres Ilona, illetve Tordai Teri alakítja.

A felejthetetlen „Alphonsine”, a gyönyörű, ám bosszúszomjas cselszövő megszemélyesítőjének ez a családban amolyan állandó jelzője volt A kőszívű ember fiai óta, végleg pedig akkor ásta el magát, amikor jó másfél évtizeddel később a Vígszínház Kakukkfészek-előadásán a frusztrált, hatalommániás Miss Ratched bőrébe bújt. Édesanyám olyannyira gyűlölte a figurát, hogy a darab végén még megtapsolni sem volt hajlandó – lehet, hogy a művésznő erre egész életében büszke lett volna. Kétségtelen, hogy Béres Ilonát imádtuk gyűlölni, de sokan elálmodoztak róla, amikor az Aranyember Timeájának ártatlan büszkeségét hordozta (a magyar Timeák sokat köszönhetnek neki, mert a film 1963-as bemutatója után lett divat a név nálunk), szeretni valóan esendő volt az Esős vasárnapban – éppen Tordai Teri „alattvalójaként” – és kétségbeesetten szeretetéhes az Álmodozások kora bírónőjeként. És nem lehetett nála tökéletesebb Vanda az Adáshibában, ez a lakótelepi Mária Magdolna, aki beleszeret az albérlő Jézusba, és kitörölhetetlen az emlékezetből a Házmestersirató üldözött fiatalasszonya. A hangja? Az a bársonyos, meleg alt, tele, ha kell, megélt, ha kell, elfojtott nőiséggel, szenvedéllyel, szomorúsággal, fénylő energiával. Emlékszünk a Képzelt riportból erre a dalra?

„A fák is siratják az elveszett lombokat,

Mit tehetsz te mást, ha neked is ez maradt?

A fák is azt hiszik, hogy nem igaz most a tél,

Mit tehetsz te mást, ha egyszer is szerettél”.

Az est egyik legmegrázóbb pillanata volt számomra, amikor az előadás végén Béres Ilona úgy állt meg egy oszlop mögött, hogy csak a hangját hallottam. És ez a hang ötven éve ugyanúgy zeng, hiába évek, ráncok, kilók…

Amikor megtudtam, hogy Béres alakítja Orbánnét, először kicsit nehezen tudtam elképzelni az ő színészi karakterével. No meg az elődök: Sulyok Mária, Dajka Margit – érdekes, néhány éve ugyanitt, az ősgesztenye alatt eljátszott egy másik legendás Dajka-szerepet, Majmunkát..és ezen az estén feledtetni tudta őket is, elsöprő életszeretetével, öniróniájával, erejével és gyengeségeivel, gyermeki ártatlanságnak látszó illúzióival. De sem az öröm-, sem a dühkitöréseket, sem könnyeket nem kellett neki mímelnie – belőle jöttek: ő volt a „kisebbik szép Szkalla-lány”, a szép Béres Ilona, aki számot vet az idővel, és azzal tesz ellene, hogy tesz rá.

A szépség, mint áldás és átok – Tordai Teri sudár termete, tökéletes alakja, gyönyörű arca eleve elrendelte szerepkörét. Az Esős vasárnap nyitóképe, ahogyan „végtelen” lábaival, mint egy királynő, végigvonul a strandon, a 60-as évek magyar filmes erotikájának egyik csúcspontja. Szépsége miatt fedezték fel könnyű osztrák, német filmek számára (ott nevezték Terry Tordainak, azt is terjesztették róla, hogy pornófilmekben is szerepelt, de ez nem volt igaz..), ő lehetett az áldozat, a jó házból való úrilány a Jó estét nyár, jó estét szerelemben. De vajon emlékszünk-e arra az 1974-es minisorozatra, a Szép maszkokra, amelyben Garas Dezsővel parádézott különböző történelmi korokban és amelyben saját szerepkörét is kigúnyolta. Ebben hangzott el Garasnak az az örökbecsű mondása: „Drága művésznő, ez itten nem Hollivud”. És valóban, Tordai Teri nem jutott el az álomvárosig, és meg kellett öregednie, hogy a vonzó külső mögötti tehetséget is meglássák. A tolószékbe kényszerült, ezüsthajú, nemes vonású Gizaként (megint a nagy elődök: Bulla Elma, Békés Rita, Bánki Zsuzsa) csak úgy árasztja magából a belső eleganciát, a szigorú erkölcsiséget, miközben éppen ő az, aki irigyli húgát annak pimasz szabadságáért, mert Erzsi a rossz döntéseit is vállalja, miközben ő egyfajta „téli álomban” élte le az életét.

A szép Szkalla-lányok számvetése, amely a Szent Péter és Pál plébánia templom este 8 órás harangzúgásával kezdődött, és gerlék, rigók, tücskök énekében fejeződött be (csak egyszer zavarta meg a közeli Mókus-kert olasz szurkolóinak gólöröme) nemcsak két nagyszerű színésznő jutalomjátéka volt, hanem mindazokról, mindazoknak is szólt, akik szüntelenül keresik önmagukat, testi-lelki ideáljaikat a múltban, és ha nem vigyáznak, már csak eltűnni látják a megismételhetetlen boldog pillanatokat.

2017-11-17T11:04:05+00:00