Az agg, sok harcot megjárt Viharszívű Roskó király egyik szeme folyton sír, mert mindhárom fiát semmirekellőnek tartja, a másik meg folyton nevet, mert régi barátjára gondol, aki azt ígérte neki, hogy eljön hozzá Napkeletről, hogy együtt éljék le utolsó éveiket. A vitéz barát azonban addig nem jöhet, míg a pokol katonáit le nem győzte… A királyfiak, hogy apjuk megbecsülését elnyerjék, sorban elindulnak, hogy visszahozzák a napkeleti barátot. A feladat azonban nehéz, szinte lehetetlen: csak annak sikerülhet, aki vállalja a hosszú, veszélyekkel teli utat, aki nem retten meg a félelmetes teremtményektől, aki elég bátor és erős ehhez az emberfeletti kalandhoz. Vajon melyik fiúnak fog sikerülni, ha sikerül egyáltalán? Barkónak, a legidősebb fivérnek? Vagy Rafkónak, a középső bátynak? Esetleg Mirkónak, a legkisebb fiúnak, aki míg az istállót takarítja, hősi küzdelmekről ábrándozik? Vajon fog-e még Viharszívű Roskó király mindkét szeme nevetni?