Spáh Dávid első színpadi rendezésére, Mészáros Piroska első monoelőadására készül a Mozsár Műhelyben. A Call Girl című közös munkájukat február 14-én láthatja először a közönség. A darab a színésznő életének kilenc hónapját meséli el, amikor egyszerre dolgozott egy call centerben a megélhetéséért és próbált egy független társulattal egy Shakespeare átiratban. A két, egymástól távolinak tűnő világban élni és megélni, kalandos időszak volt. Annyira, hogy darab született belőle, melynek írója maga Mészáros Piroska, és Boronkay Soma dramaturg.

A színházi előadás létrehozására a Független Színművészetért Alapítvány pályázatán nyerte el a lehetőséget a csapat, majd végül a Manna támogatásával kerül színpadra a rendhagyó történet, melynek látványvilága sem mindennapi. A színpadon a főhősnő kollégáit, főnökeit, barátait vetített képkockákról ismerhetik majd meg a nézők. Nem is akármilyen névsor a további szereplők listája: Zsótér Sándor, Petrik Andrea, Téby Zita, Ódor Kristóf is közreműködik ily módon a produkcióban. Ódor Kristóf a rendező ötletének köszönhetően ráadásul szinte teljesen ruha nélkül állt a kamerák elé, egy testére festett öltönyben. A különleges filmbejátszásokkal, élő citeramuzsikával is fűszerezett előadásról az alkotókat kérdeztük.

Milyen gyakran jársz színházba? Milyen darabokat nézel?

Spáh Dávid: Nem járok eleget színházba. Legtöbbször olyan előadásokat nézek meg, amikben azok a színészek szerepelnek, akikkel valamin együtt dolgoztam és ez elég változatossá teszi a palettát.

Mennyire ismerted Piroskát, mikor felkért a rendezésre?

Spáh Dávid: A Nemzetiben láttam először, aztán egy időre eltűnt a radaromról és a Tömény Történelem castingján hozott vele újra össze a sors. Egy forgatáson 10 perc alatt el szokott dőlni, hogy valakivel könnyen meg fogjuk érteni egymást, vagy meg kell próbálnunk minél profibban együttműködni és utána mindenki megy a dolgára. Piroska azóta majdnem minden TV-s munkámban szerepelt.

Mi számodra a legnagyobb kihívás ebben a feladatban?

Spáh Dávid: Soha nem dolgoztam még rendezőként színházban, tehát minden. De meglepett, hogy mennyire élvezem ezt a folyamatot.

Ezek szerint, ha jönne egy következő színházi felkérés, elvállalnád?

Spáh Dávid: Attól tartok igen.

Honnan jött az ötlet, hogy a saját történetedből darabot írj?

Mészáros Piroska: 2017 nyarán egyszerre dolgoztam egy call centerben és közben forgattam a Tömény történelemben. Gryllus Dorkával együtt voltunk a sminkben, meséltem neki, hogy multizom, és hogy a hétvégén volt egy lézerharcos csapatépítés, anekdotáztam, mire Dorka mondta, hogy ez olyan vicces, miért nem írok a multis élményeimről egy darabot.

Miért Boronkay Soma lett a társad az írásban?

Mészáros Piroska: Somával évek óta jó barátok vagyunk, és hasonlít a színházi ízlésünk is. Amikor félve rákérdeztem, hogy mi lenne, ha darabot írnánk, akkor ő határozottan igent mondott. A baráti kapcsolatunk miatt könnyebb volt nyíltan beszélni a nehezebb, kényelmetlen témákról, és nekem az is fontos volt, hogy Soma pasi. Semmiképp sem akartam, hogy lányregény legyen a végeredmény, és közösen igyekeztünk kiszűrni, hogy mi az, ami izgalmas lehet az előadáson, és mi az, ami lehet, hogy nekem személy szerint meghatározó, de mégsem színpadra való. Nem sokkal később volt egy stábbuli, ahol meséltem Spáh Dávidnak a tervünkről, és mondta, hogy érdekelné. Februárban adtuk le a pályázatot, és addig húztam, hogy hivatalosan is felkérjem, mert nem hittem el, hogy tényleg vállalná. De amikor felhívtam telefonon, tulajdonképpen rögtön igent mondott. Nagyon hálás vagyok a bizalmáért.  Amikor beszállt a munkába, akkor ő teljesen más szemszöget hozott magával, nagyobb távolságból tudott ránézni a darabra, és remek ötletei voltak, hogy miképpen tudnak majd a nézők is belevonódni a történetbe.

Tanultál valami újat magadról a próbafolyamat során?

Mészáros Piroska: A színházban különlegesnek érzi magát az ember. Adottnak érzi, hogy figyelnek rá, ezzel szemben a call centerben szinte sose kaptam olyan levelet, amiben a nevemen szólítottak volna. Egy vagy a sokból, és ez nagyon kijózanító, és sok súlyt is levesz a válladról: ahogy nekik nem feltétlenül te vagy a fontos, úgy nem is várják el, hogy neked a munkád mindennél fontosabb legyen. Tulajdonképpen ilyen szempontból a színházcsinálás egy döntés arról, hogy mi az, ami fontos neked, mennyit teszel bele a munkádba. Ha viszont nem kapsz munkát, akkor hiába fontos neked ez a szakma, nem tudsz mit csinálni. A színészetet én szabadságnak élem meg, és a szabadság kiszámíthatatlan. Ehhez képest a call center egy mentőöv. És nagy biztonságérzetet ad, hogy tudom, hogy akkor is, ha minden kötél szakad, van egy egzisztenciális mentsváram.

Gondoltál korábban arra, hogy monodrámával állj színpadra?

Mészáros Piroska: Sose gondoltam volna, hogy én egyszer egyedül fogok játszani, mert számomra ez a szakma mindig közösségi lesz. Somával az elmúlt másfél évben nagyon sok időt töltöttünk együtt. Néha kocsmában dolgoztunk, néha nálam a konyhában, néha meg skypeon, mert Soma sokat dolgozik külföldön, de hosszú hónapokig napi szinten beszéltünk a szövegkönyvről. Végül Dáviddal együtt hármasban meglett az a közösségi élményem, amire vágyom a színházban. Nagy figyelemmel vagyunk egymásra, és inspiráljuk egymást. Engem legalábbis ők nagyon inspirálnak.

Ha Piroska nem a saját életéből készítene mono előadást, akkor mi az, amiben el tudnád őt képzelni?

Boronkay Soma: Piroskát nagyon jó színésznőnek tartom, és sokféle szerepben el tudom képzelni. De közben tudom, hogy ő színházi közegben, színészekkel együtt, csapatban működve érzi igazán jól magát – így nem is nagyon gondoltam arra, hogy monodrámát kellene csinálnia. Ez a helyzet valahogy adta magát. De korábban már többször gondoltam arra, hogy jó lenne Piroskával létrehozni egy dokumentumszínházi előadást, melyben ő, mint színész mesél saját magáról. És ez szerencsére most létrejöhetett.

Biztos fel fog merülni a nézőkben, hogy “ez tényleg mind igaz”? Elárulhatod, hogy mennyi a valóság ebből a történetből, amit az előadásban látunk?

Boronkay Soma: Szerintem a legfontosabb, hogy kiáll egy színész a színpadra és felvállaltan a saját történetét tárja elénk. Ez a fajta nyílt beszéd a magyar színpadon nem annyira ismert, holott a színház egyik legősibb célja. Igazából nem is az a lényeg, hogy Piroska színpadra írt történeteiből melyik rész a valóság, melyik nem. Különben is: mi az, hogy valóság. A dokumentumszínházi előadásoknál nincs értelme a valóság, igazság kutatásának. Egy színpadi valóságot látunk, melynek saját színházi szabályrendszere van.

Hogyan ajánlanátok ezt a darabot a nézőknek?

Mészáros Piroska: Pénzt kell keresni, mindenkinek. És néha ez nagyon nehéz. Ez a darab ennyire egyszerű, és ehhez az érzéshez szerintem bárki tud kapcsolódni.

páh Dávid: Ez egy nagyon pörgős másfél óra, amit még szívesen néznénk tovább, de puff, már vége is.

Boronkay Soma: Van egy tehetséges ember, aki mégsem kap a szakmájában elég munkát – vajon mit tud kezdeni ezzel a helyzettel? Manapság már semmi sem biztos. Az, hogy te megszerzel egy diplomát, az nem ad semmiféle biztosítékot arra, hogy abban a szakmában el is tudsz helyezkedni, vagy hogy onnan mész nyugdíjba. Ezt tudjuk, tapasztaljuk, mégsem vagyunk rá lelkiekben felkészülve. Na de mi van, ha az élet mégis rákényszerít? A Call girl egy túlélés története.

Forrás: színház.org