MANNA PRODUKCIÓ
Postacím:
1590 Budapest, Pf. 200.
Email: info@mannaprodukcio.hu
Tel.: +36 20 973 4561
Támogatóink:
Betöltés...

Partnereink:

Feuer Yvette: Én azt szeretném képviselni, amit prédikálok

Feuer Yvette: Én azt szeretném képviselni, amit prédikálok

[vc_row][vc_column width=”1/1″]A mai alternatív színházi élet egyik izgalmas és sokoldalú arca: színész, bohóc, drámapedagógus és rendező. Tabudöntögető előadásaiban mindig érzékenyen reagál a társadalmi feszültségekre. A Bohócok a Láthatáron nevű csoport alapítójaként járja az országot, és hátrányos helyzetű gyerekeknek játszik.

Az ELTE angol-magyar szaka után, hogyan jött az életedbe a színjátszás?

Mindig is színész akartam lenni, annak ellenére, hogy a szüleim nagyon ellenezték. Már a szegedi egyetem színjátszó körében is játszottam. Miután feljöttem az ELTE-re, párhuzamosan stúdióztam a Szkénében, ahol egy nagyon komplex színészképzés folyt.

Ott dőlt el a sorsod?

Szerintem már jóval előbb. Nyilvánvaló volt, hogy ez a hivatásom. Sokáig játszottam az Arvisura Színházban, ahol nagyon jó volt a csapat: Pintér Béla, Horgas Ádám, Péterfy Bori, Scherer Péter, és még sokan a mostani színházi világból az Arvisurában kezdték. Később éveken át a Merlinben játszottam, majd a Krétakör egyik alapítótagja lettem, és azokat az éveket nagyon élveztem.

Sok magyar színésznő megy szerencsét próbálni Amerikába. Te is éveket töltöttél kint, képezted magad. Nálad mi volt a fő motíváció?

Elégedetlen voltam az életemmel, nagyon vágytam a tanulásra. A kint töltött évek alapvetően változtattak meg. Mindenkinek fölírnám receptre, hogy éljen külföldön egy ideig, ott lehet igazán felnőni és szembesülni egy másik ország értékeivel. Fulbright ösztöndíjjal tanultam Amerikában színészetet, megszereztem a mester diplomát és ott tanultam meg, hogy mi a drámapedagógia.

Amerikában találkoztál a Bohócok Határok Nélkül nevű szervezettel is.

Igen, nagyon tetszett a munkájuk, sokat dolgoztam velük. Katasztrófaövezetekbe, szegény országokba szerveztek programokat gyerekeknek. Amúgy mindig is nagyon vonzott a bohócok világa. A Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványt négyen kezdtük el 1996-ban. Még Amerika előtt sok nemzetközi színész workshopon vettem részt, rengeteg új dologgal találkoztam, többek között Dániában. Nagy hatással volt ott rám az ausztrál bohóc és pantomimes Nola Rae művészete, vagy Gardi Hutter, a svájci bohóc. Ezután kezdtem el keresni ennek a műfajnak az útjait, egyre tudatosabban, kiforrottabban és Amerika erre remek terep volt. Sok kiváló bohóctól tanulhattam.

Majd megalapítottad a Bohócok a Láthatáron csoportot Magyarországon. Miért érezted fontosnak?

A szüleink nagyon antirasszistának neveltek bennünket. Már egyetemista koromban is találkoztam ordas eszmékkel, ezek sokkoló hatással voltak rám. Ez ma sincs másképp. Nekem minden ember egyenrangú, nem teszek különbséget. A mi csoportunkban színészek játszanak, vannak köztünk cigány művészek. Számomra ennek fontos üzenete van. Én azt szeretném képviselni, amit prédikálok. Járjuk az országot és nehéz sorsú gyermekeknek játszunk. Drámapedagógiai foglalkozásokat szervezünk Gyöngyöspatán, Bódvalenkén, Ózdon pedig évente szervezünk drámatábort, ahol a gyerekekkel közösen hozunk létre egy előadást.

Közelről látod a mélyszegénységben élő családok problémáit. Nem visel meg?

Dehogynem. A Magyarországon élő gyerekek 26 százaláka létminimum alatt él. Aki nem látja hogyan élnek, az nem találkozik a mindennapi realitással, a nyomorral, a nélkülözéssel. Én nem érzem attól hősnek magam, hogy elmegyek közéjük. Rajtam kívül vannak még olyanok, akiknek ez szívügye. Az ózdi Hétes telepen Bódis Kriszta évek óta szervezi a nyári alkotótáborait. A sógornőmet Gryllus Dorkát hívta pár éve, hogy van-e valamilyen ötlete, ő pedig nekem szólt, hogy csináljunk együtt valamit. Én előtte jöttem haza Amerikából és volt egy-két ötletem, amit szívesen megvalósítottam.

Találkoztál olyan családdal, akikhez közel kerültél?

A Hétesen ismertem meg egy négygyerekes családot. Annyira szívszorító volt látni, hogy még maguk a szülők is gyerekek, és fogalmuk sincs, miből fognak élni. Amikor csak tehetem, segítem őket, cipőt, ruhát gyűjtök nekik. Amikor olyan helyen, olyan iskolákban vagy óvodákban járunk, ahol nagyon nagy a szegénység, vagy a gyerekeknek nem jut még a közétkeztetésből sem, vagy nincs télen kabátjuk, akkor előfordul, hogy gyűjtést szervezünk nekik a Facebookon, persze nem mondjuk meg konkrétan, kiknek és hova, csak leírjuk a körülményeket, és nagyon sokan szoktak ilyenkor segíteni, ami jó érzés.

Játszol, rendezel, tanítasz. Melyik vagy inkább?

Alapvetően színész vagyok. Leginkább játszani szoktam, bár a csoport vezetése rengeteg egyéb teendőt is igényel. A Thália Színházban most futó Űr-Zűr című új darabot pedig Méhes Csabával társrendeztem, ezt is nagyon élveztem. Minden műfajra szükségem van, de ha nem játszom eleget, felborul az egyensúly.

Fajsúlyos témákhoz nyúlsz. Nem lenne könnyebb ünnepelt színésznőnek lenni például a Vígszínházban?

Nem hívott soha a Vígszínház, nem vagyok mainstream alkat. Persze, hogy sokkal egyszerűbb lenne „csak” színésznek lenni, mint előadásokat létrehozni a semmiből. Nálam úgy alakult, hogy az összes előadás, amiben jelenleg játszom, társadalmilag érzékeny problémákat feszeget.

Hol játszol jelenleg?

A Hátsó Kapuban most újítottuk fel a PanoDráma: 2013-2014 TTT című darabját, ez eredetileg Tanulni, tanulni, tanulni címmel ment a Trafóban. A Karaván Művészeti Alapítvány A show folytatódik című előadásában, valamint a Manna Egyesület Sorslabirintus című tanteremszínházi darabjában, amely egy állami gondozott cigány fiú budapesti sorsát mutatja be.

És te kit nézel szívesen?

Inkább az „Off-Broadway” érdekel. Mostanában sokat járok a Jurányi Produkciós és Inkubátorház előadásaira, harmincnégy független társulatuk van, tele izgalmas darabokkal.

A kisfiad Tóbiás a papája, Gryllus Samu zeneszerző tehetségét vagy a te színészi vénádat örökölte inkább?

Pont a minap fejtette ki, hogy talán neki is bohócnak kéne lennie. Tóbi pont abban a korszakában van, hogy nagyon szereti a bohócelőadásainkat, nyaranta elviszem őt a turnéinkra, sokszor ott van az előadásokon. De azért szokott nekünk otthon koncertet is adni a felfújhatós gitárján.

Már látja az élet kevésbé napos oldalát is?

Tud róla, de azért ő maga egy nagyon “napos” gyerek. De neki beépül az, hogy adományt gyűjtünk, támogatjuk a nálunk szegényebbeket, elbeszélgetünk arról, más gyerek hogyan él. A szavak szintjén ez nem sokat ér, kell az élmény.

  • Szerző(k):
  • Kinback Szilvia (Sanoma Médiaakadémia)
[/vc_column][/vc_row]
2017-11-17T11:04:03+00:00