MANNA PRODUKCIÓ
Postacím:
1590 Budapest, Pf. 200.
Email: info@mannaprodukcio.hu
Tel.: +36 20 973 4561
Támogatóink:
Betöltés...

Partnereink:

Fúrógép a lekváros polcon

Fúrógép a lekváros polcon

Április 8-án lesz a Bethlen Téri Színházban a Találkozások-sorozat első bemutatója, a Valcz Péter átdolgozta és rendezte Mary és Max. Ennek apropóján beszélgettünk a fiatal rendezőket támogató sorozat két ötletgazdájával, Gáspár Annával (Manna Egyesület) és Szögi Csabával (Bethlen Téri Színház).

– A Bethlen Téri Színház a kortárs tánc egyik fellegvára: ez a Közép-Európa Táncszínház otthona, egyéb táncelőadásokat is befogadtok, különböző táncprogramokat szerveztek. De emellett folyamatosan erősítitek a dramatikus (szó)színházi vonalat is. Mért fontos ez?

Szögi Csaba: 2012. január 1-jétől az intézmény státusa megváltozott: visszavettük a 85 éves múltra visszatekintő színház nevét, és vele a tradícióit is. Itt nemcsak tánc, hanem mozi, színház, kabaré, tehetségkutató program is volt, az előtérben például láthatod az Ambíció matiné plakátját a harmincas évekből, mely tehetségkutató-sorozatra bárki jelentkezhetett, és megmutathatta, mit tud, de rendszeresen itt játszott a Kincses Bácsi Meseszínháza, és még sok egyéb műfajt is említhetnék. Ezekre hagyományként tekintünk.

Szép és hasznos dolog a hagyományőrzés, de vajon a jelenben van kereslet ezekre a hagyományokra?

szogics

Szögi Csaba / fotók: Kállai-Tóth Anett

Sz. Cs.: Pontosan azt láttuk, hogy itt, külső Erzsébetvárosban, a klasszikus Csikágóban most is nagy igény van egy olyan kulturális intézményre, amelyben különféle művészetek és annak különböző műfajai jelennek meg. A színház és a tánc mellett vannak zenei programjaink, a Habos kávés filmklubban régi magyar filmeket vetítünk, a galériánkban általában előadóművészetről szóló fotókiállítások láthatók, vannak gyerekprogramjaink, beavató színházunk, stand-up comedynk és még sok minden más. Mindemellett a jövőre is gondolunk. Sokat beszélgettünk arról, hogy a kezdő fiatalok hol találnak belépési pontokat, hol tudnak kísérletezni. Erre nyilván nem egy több száz férőhelyes nagyszínház a legjobb hely, hanem egy olyan száz alatti nézőtérrel rendelkező kamaraszínház, mint a Bethlen.
Anna, a Manna Egyesület vezetőjeként biztosan sok tapasztalatot szereztél arról, hogy egy kisebb vagy nagyobb régióban milyen színházi kínálattal lehet az embereket tartósan bevonzani a színházba.

gaspara

Gáspár Anna

Gáspár Anna: Szerintem a színházba olyan előadások valók, amelyekre az odajáró nézők kíváncsiak. Budapesten általában a helyre járnak a színházlátogatók, és ott nézik végig a teljes kínálatot. Aki a Katonába, vagy a Spinozába jár, az nem fog elmenni a Bethlenbe. Hogy itt mire jön be a közönség, azt Csaba nyilván sokkal jobban tudja, érzi. Én a függetlenek felől nézve a kérdést, azt tudom megerősíteni, hogy nagyon nagy szükség van befogadó helyekre. Drasztikusan lecsökkent ugyanis azoknak a játszóhelyeknek a száma, ahová egy független alkotó fordulhat, ha be szeretné mutatni az előadását. Különösen azt nehéz elvárni egy helytől, hogy repertoáron tartsa az előadásokat, hiszen ha ez sikerül, mert jó a produkció, akkor hamar betelik a műsornaptár, és újabbakat már nem tud befogadni. Bezárul a kör. Szóval, nagy öröm, ha van egy újabb játszóhely a palettán, ahol nyitnak a pályakezdő független alkotók felé is. Szerintem az ilyen kezdeményezések, mint a Találkozások-sorozat, alakítják is a nézők igényét, most ezen múlik, hogy ide mire fog bejönni a közönség, és milyen közönség fog bejönni. Csabával hasonlóan gondolkodunk: nem szórakoztató, hanem inkább emberközeli színházat szeretnénk itt is csinálni, olyan előadásokat, melyekhez a ma emberének nagyon erős a kapcsolódása.

Tehát te elsősorban a hely, illetve az oda járó nézők szempontjából közelíted meg a „milyen legyen a színház” kérdését…
G. A.: Az én munkám egyik legfontosabb eleme az, hogy jól el tudjam helyezni az előadásokat. Ha beesik hozzám egy alkotó, és elmondja, hogy ilyen vagy olyan előadást szeretne, akkor nekem el kell tudnom dönteni, hogy azt a Centrál Színházba, a Szkénébe vagy a MU-ba jobb ajánlani. A fúrógépet hiba kitenni a lekváros polcra, mert hiába az a legjobb fúrógép, ott nem azt keresik az emberek. De hangsúlyozni kell azt is, hogy nem egyszerűen igényeket akarunk kielégíteni, hanem igényeket szeretnénk kialakítani.
A Manna Egyesületben, vagy a Bethlen Téri Színházban fogalmazódott meg előbb, hogy létre kellene hívni a Találkozások című sorozatot, amellyel fiatal, pályakezdő művészek „beléptetését” igyekeztek segíteni?
Sz. Cs.: A Bethlenben régóta segítjük a fiatalokat. Az Ifjú Koreográfusok Fórumán fiatal koreográfusoknak nyújtunk bemutatkozási lehetőséget, a nyári kéthónapos Terminál-programunk intenzív táncos továbbképző kurzus, a Mozdulj ránk!-pályázatunk pedig a fiatal képzőművészeket szólítja meg, akik a színház évados arculatát tervezik. Ezen kívül stand-upos tehetségkutató estjeink is vannak, ad hoc módon is rendszeresen befogadunk fiatal társulatokat. Emellett fiatal színházi rendezőknek is szerettünk volna programszerűen megszervezett lehetőséget nyújtani. Sokat gondolkodtunk azon, mitől lehetne ez másmilyen, mint például a Jurányiban futó Titánium. Végül arra jutottunk, hogy a generációk közötti kommunikációra helyezzük a hangsúlyt, a tapasztalat átadására-átvételére, illetve arra, hogyan működik ez visszafelé, hogy tudják a fiatalok inspirálni az idősebbeket. A kiírtTalálkozások-pályázatunkra olyan kétszereplős darabokat vártunk, amelyekben egy fiatal és egy legalább két generációval idősebb színész szerepel, valamint előírás volt az is, hogy a pályázó fiatal rendezők válasszanak maguk mellé egy tapasztaltabb mentor rendezőt. Azt szeretnénk, ha igazán műhelyszerűen dolgoznának, nem akarjuk, hogy bemutatókényszer alatt legyenek, ezért a premierek napját sem tűztük ki előre. Körülbelül eddig a keretekig jutottunk el a Bethlen Téri Színházban, aztán partner után néztünk, aki segít mindezt megtölteni szakmai tartalommal, mert a mi fő feladatatunk a helyszín biztosítása. Az elmúlt években már nem egy Manna-produkció megjelent a Bethlen téren, úgyhogy természetes volt, hogy elsőként Annát keressük meg, hogy lát-e fantáziát az elképzelésünkben.
Hogyan fogadtad a Bethlen Téri Színház közeledését?

G. A.: A Mannának évek óta folyamatosan működik egy olyan pályázata, amellyel rendező szakon végzős színművészetiseket szólítunk meg. Évente egy hallgatónak tudunk segíteni azzal, hogy a Manna hátterével létrehozhat egy előadást. Ezzel az Egyetemnek is segítünk, mert általában ez lesz – kicsit tágabb keretek között – a hallgató diplomamunkája is egyben. Nagyon fontos feladatnak gondolom a fiatal rendezők támogatását, ezért nem egy Titánium-produkcióba is besegítettünk. Tehát egy percig sem haboztam, hogy beszálljunk-e aTalálkozásokba, és az külön csodálatos, hogy a befogadó hely eleve megvan.
A hely és az ötlet adott volt, akkor csak meg kellett nyomnotok egy gombot, és rögtön beindult minden?
G. A.: Majdnem… Meg kellett fogalmazni a pályázatot, ki kellett írni, aztán elbíráltuk a beérkező pályaműveket, ki kellett találni és meg kellett alapozni a finanszírozást, végül kialakultak a csapatok, melyek idén dolgozhatnak.
Említettétek a Titániumot. Azzal a programmal inkább a bátor, új formákat kereső kísérletezést támogatják, míg – ismerve valamelyest a ti sorozatotok első darabját, Valcz Péter Mary és Max-átiratát – a Találkozások nyertesei a néző által könnyebben fogyasztható produkciókkal jelentkeztek. Ez nem lehet véletlen…
Sz. Cs.: Nem is az, mert már a kiírásban is benne volt…
G. A.: Igen, leírtuk, hogy a piacképesség feltétel.
Ezt hangsúlyozni a független szférában szinte bátorságnak számít.
G. A.: Nekem ez a vesszőparipám. Amikor végzős rendezőkkel beszélgetek a Színművészetin arról, hogy milyen darabot szeretnének rendezni, azt mondom, hogy tőlem lehet az nyolcvanfős kortárs opera is, de fejtsék ki, hogy miért gondolják piacképesnek. Van, aki a szót sem érti. És vannak, akik ráharapnak, és végiggondolják, hogy például egy kortárs német író könyvéből akarnak előadást csinálni, aki népszerű Magyarországon is, van olvasóközönsége, satöbbi. Nagyon fontos, hogy a pályakezdő rendezők megtanulják: nagy valószínűség szerint nem alkalmazottként fognak ülni egy kőszínházban, és megrendezik, amit kérnek tőlük. Nem fogja helyettük valaki átgondolni, hogy azt az előadást miért is fogja megnézni a közönség. ATalálkozások kapcsán sem adtunk meg műfajt, stílust, szerzőt vagy korszakot. Mindenre vevők vagyunk, de azt elvárjuk, hogy a rendező lássa, tudja, hogy kiknek csinálja az előadást.
Ez az elvárás inkább anyagiakkal, működőképességgel kapcsolatos, vagy művészeti koncepció van mögötte?
G. A.: Egyszerűen azt gondolom, hogy a színház adó – vevő. Az baj, ha nincs vevő a másik oldalon. Az még nagyobb probléma, ha nem is gondolunk rá, hanem csak magunkért, a magunk művészi elhivatottságáért csinálunk színházat. Nem azt mondom, hogy minden előadásnak szórakoztatónak, populárisnak kell lennie, de azt a szemléletet, azt a rádöbbenést szeretném kicsit erősíteni az induló rendezők fejében, hogy kell ülnie a másik oldalon is valakinek! Néző nélkül nincs színház.
Csaba, téged mi fogott meg Valcz Péter pályázatában?
Sz. Cs.: Nagyon tetszett a gyurmafilm gyurmavilága, és kíváncsi lettem, hogyan jelenhet meg ez színpadon. Valcz Pétert a Tünet Együttesből is ismerhetjük, azt is remélem tehát, hogy nem szűk verbális világban gondolkodik, hanem mozgás, kutatás, kísérletezés is lesz az előadásában. Már csak azért is, mert a Tünet Együttes örömmel bejelentkezett produkciós partnernek.
És az egyik, a tapasztaltabb színész, Gőz István, a Tünet tagja, aki kitűnő mozdulatművész is. Anna, jól sejtem, hogy te próbára is benéztél már?
G. A.: Igen. Elárulom, hogy én már az olvasópróba végén sírtam. Már Pista első felolvasásában nagy hatással volt rám a darab szövege. Valcz Péter pályázata azért volt erős, mert érződött belőle, hogy nagyon konkrét elképzelései vannak. Nem puffogtatott, köntörfalazott, vázlatolt, hanem tudta, hogy mit akar létrehozni és azt hogyan szeretné elérni. Gőz István egy Asperger-szindrómás idős férfit játszik a darabban. Péterrel felkerestek hasonló tünetekkel élő embereket, fölvették a kapcsolatot az Autisták Szövetségével, hogy jobban megérthessék a jelenséget. Szerveztek közös programokat, Pista mozgáskurzust is tartott Asperger-szindrómás felnőtteknek, miközben ő is tanult tőlük, róluk.
Gőz István partnerét, a fiatal, de már korántsem pályakezdő Grisnik Petrát mennyire ismertétek előzetesen?
G. A.: Petra sokáig dolgozott a kaposvári színházban, néhány éve sikeres szabadúszó, jelenleg vagy hat színházban dolgozik. Független együttesek és kőszínházak egyformán kapkodnak utána. Energikus, folyamatos derű és életöröm árad belőle. Még nem dolgoztam vele, de hallottam róla, és örültem a találkozásnak.
Tehát a szereplőit és a mentorát is Péter választotta ki…
G. A.: Abszolút. Péternek mindenről határozott elképzelése volt, dramaturg segítségével gondosan átírta a filmforgatókönyvet, az előadáshoz a zenét Rubik Ernő Zoltán szerzi, Horányi Juli tervezi a jelmezeket, és egy produkciós menedzsert is hozott a munkához Huszár Sylvia személyében, aki elképesztő munkát végez a háttérben. A mentor rendezőjével, Jordán Tamással folyamatosan konzultál, de Tamás csak az utolsó időszakban fog majd próbákra is járni, amikor már összeállt az előadás, és a finommunka van hátra. Nagyon gondos, elmélyült próbafolyamat zajlik. Bízom benne, hogy ezzel a bemutatóval a Bethlen Téri Színház egyértelműen felkerül a budapesti színházak palettájára. A program folytatása, azaz a Találkozások előadásainak további sorsa is az én kezembe van helyezve, úgyhogy már most azon dolgozunk, hogy a Mary és Max megjelenhessen az idei nyári színházi fesztiválokon. A Manna egyik missziója, hogy ne csak Budapesten, hanem az országban több helyen is megjelenjenek a független előadások. Nagyon sok múlik a vidéki színházszervezőkön, de 2008 óta, mióta a Manna működik, sikerül olyan kapcsolatrendszert kiépítenünk, hogy sokan kifejezetten keresik, várják az ajánlatainkat.
Sz. Cs.: És eközben ezek a produkciók a Bethlen Téri Színház hírét is viszik országszerte…

Az interjút Kutszegi Csaba készítette.
Forrás: KútszéliStílus.hu

2016. március 25.

2017-11-17T11:04:03+00:00