PAPP TÍMEA: BOYS JUST WANNA HAVE FUN

…egy magyar klasszikus, kvázi-kötelező, a Karnyóné, valamint egy angolszász kortárs darab, a rizikós téma és a kommersz közötti pengeélen egyensúlyozó, magyarul első alkalommal bemutatott monodráma, a Szépkisnap.

Örömteli a hír: új játszóhely nyílt a Mozsár és Nagymező utca sarkán, a kávézó fölött, Mozsár Műhely néven. Nehéz megítélni az első két Manna-bemutató alapanyagai alapján – egy magyar klasszikus, kvázi-kötelező, a Karnyóné, valamint egy angolszász kortárs darab, a rizikós téma és a kommersz közötti pengeélen egyensúlyozó, magyarul első alkalommal bemutatott monodráma, a Szépkisnap. Ami viszont közös, az szintén bátor vállalásnak mondható, hiszen az előadások nem „jól eladható húzónevekre” építenek. Előbbi színművészeti egyetemisták szabadcsapatának produkciója, utóbbi – remélem, Szirtes Balázs nem sértődik meg a jelzőért – nem celebszínész előadta, magyar nyelven első alkalommal játszott monodráma.

 

A Karnyónéval Szilágyi Bálint továbblépni látszik az itt emlegetett hűvös távolságtartáson, és az amolyan „zsótéros”, a szoros szövegolvasás és az abból kiinduló asszociatív játékosság közt ide-oda billenő formai megoldások felé veszi az irányt. A Csokonai-színdarab keretét külsőségeiben a magyar siker-vízisportok adják. Indulásképp a három játszó, Feczesin Kristóf (Karnyóné, Boris, Tündér), Szántó Balázs (Tipptopp, Lázár, Karnyó) és Barna Zsombor (Lipitlotty, Samu, Tündérfi) kék-szürke melegítőfelsőben, úszónadrágban és -szemüveggel, vízilabdával a kézben, némán énekli a Himnuszt. Gyorsúszó karmozdulattal lép színre Tipptopp, hátúszva távozik onnan Karnyóné. A Tipptopp nyakában lógó amuletum és a Karnyó dicsőségét hirdető kitüntetések mind érmek.

Jórészt apró öltözékmódosulások teszik könnyen érthetővé a karakterváltásokat. Karnyóné jelzése egy Iron Lady-feliratos sapka. Az új párizsi módira érzékeny Tipptoppot fordítva felvett mackófelsőjéből és kézre húzott strandpapucsáról lehet azonosítani. Boris szerepében Feczesin Kristóf piros bikinifelsőben játszik, Lipitlottyként Barna Zsomboron csak úszónadrág van meg a mellkasára ragasztva néhány sárga Post it cédula mint a kontó és a lottéria számai. A színes cetliken túl további szellemes képzettársítás az, hogy Lázár és Boris a Nők Lapja Psziché Magazint olvassa, vagy ahogyan a pezsgőtabletta arzénikummá alakul. Bár egy-két gesztussal egyénítenek – Boris mórikál, Lipitlotty angolul is beszél –, alapvetően rápakolások nélkül, saját hangon szólalnak meg a színészek, nem jutnak el a fregolizásig a karakterhangok.

 

Az előadásbeli zenélés alapján bátran kijelenthetjük, hogy a három fiatal színész alakíthatna akár boybandet is, biztosan megtalálnák a maguk rajongótáborát egy középiskolásokból álló közönség előtt. A realitások talaján maradva abban persze nem vagyok biztos, hogy Csokonai Fan Clubok alakulnának, abban viszont igen, hogy ez a bárhol játszható produkció a régi magyar irodalom, a színházlátogatás és a kötelező iránti előítéleteket hatékonyan rombolná. Ehhez az is hozzájárul, hogy a pontos értelmezés és a helyzetek tisztasága miatt a 18. századi nyelv nem hallatszik egzotikumnak vagy mosolyra, rosszabb esetben röhögésre fakasztó momentumnak.

Dennis Lumborgról, a Szépkisnap szerzőjének életművéről hosszas internetes kutakodás után sem sikerült túl sokat megtudni, az viszont az IMDb-ről kiderült, hogy a monodrámából (eredetileg: One Fine Day) 2002-ben elkészült egy ír-angol film. Főhősünk kétgyerekes fiatal apuka, fizikai munkás: a rendezett körülmények között élő Eddie, aki feleségével, Jeanie-vel semmiféle faxnit nem csinál a szexből, a gyerekek előtt nyíltan beszélnek róla. A hálószobaajtót sem zárják, így aztán az egyik kislány persze, hogy meglátja a szülőket szeretkezés közben, amit elmesél az iskolában, a hatósági gyermekvédelem pedig extrém módon beavatkozik a család életébe, és szétszakítja őket. Eddie, miközben ragaszkodását mutatná a gyerekekhez, különösen a cserfes kislányhoz, egészen abszurd szituációkba keveredik, amivel saját helyzetét teszi még rosszabbá, és magát abuzáló apának láttatja.

 

Szirtes Balázs nagy energiákkal pörgeti a túlhajtott a történetet, ami a gördülékeny fordítás ellenére is rettenetesen túlbeszélt, illetve pontosabb lenne a túlcsacsogott szót használni. Az egyszeri néző belefullad a szótengerbe, és elunja magát a piszlicsáré hétköznapiság, az érdektelen eseményekről szóló parttalan sztorizás és a női péniszirigységet meg a szexre vonatkozó generációs különbségeket taglaló elkalandozások miatt.

A néző helyzete szintén nem egyértelműen eldöntött, mert hol aktív hallgatója a monológnak, és ilyenkor körbeadogatott családi fotókat nézeget vagy szendvicset kóstol, hol meg ül a sötétben, és passzív szerepében egy könyörtelen, húzásra erősen hajlamos dramaturgra vágyik. A Gazdálkodj okosan! társasjáték lakásait idéző festett függöny-díszlet is feleslegesnek tűnik, mert nem tud és nem akar semmit, tér- vagy helyszínélményt nem ad, és esztétikailag sem jelentős. A folyamatos tevés-vevés, a ruhaváltás sem teszi élményszerűbbé vagy átélhetőbbé a félreértések skáláját, mely a viccestől a kínoson át a majdnem-tragikusig terjed. Egyszerűen nincs ebben így két óra, pláne szünettel.

 

 

A meglehetősen pengeélen táncoló darabban minden boldog véget ér, nyugodtan mehetnek haza a nézők. Jó ez a lélekkomfortosítás, igazán reménykeltő, mégis, ezek a túlságosan elvarrt szálak – a tisztázott félreértések, a feleség karriervágyainak megvalósítása, az, hogy a férj marad otthon a gyerekekkel és vezeti a háztartást –, a makulátlan jelen és jövő a darab tematikus erényeit írják felül. Mert egyébként valóban érdekes felvetés, hogy az egyre gyakrabban napvilágra kerülő családon belüli erőszak mennyire megváltoztathatja vagy torzíthatja ítélőképességünket, hogy a „semmibe” hogyan kezdünk „valamit” prekoncepcionálni, és hogy ez a fajta – gyakran az ismeretek, tapasztalatok hiányából adódó – felszínes véleményalkotás hogyan tehet tönkre életeket.

A Mozsár Műhely egy hosszú, emelkedésmentes terem, nem túl nagy, kissé megemelt színpaddal, amelynek a vége egy nagyobb, félkör alakú ablak – egydíszletes, nem bonyolult szcenikai kivitelű előadásokra, pódiumestekre tökéletesen alkalmas. Természetesen nem csak a tér adottságain múlik, hogy jól sikerülnek-e az előadások, hogy bejáratódik-e egy hely, sokkal inkább számít, hogy a szervezők milyen műsorpolitikával dolgoznak, kiket várnak, milyen közönségrétegre számítanak, illetve érnek el, milyen űrt kívánnak betölteni. Ebből a két premierből vízió még nehezen körvonalazható.

Hol? Mozsár Műhely
Mi? Karnyóné / Szépkisnap
Kik? Író: Csokonai Vitéz Mihály / Dennis Lumborg, rendező: Szilágyi Bálint e. h. / B. Török Fruzsina, szereplők: Feczesin Kristóf e. h., Szántó Balázs e. h., Barna Zsombor e. h. / Szirtes Balázs, produkciós vezető: Gáspár Anna