Valcz Péter

Rendező, színész, író, sokoldalú alkotó. Nemzetközi tapasztalatokkal és szemlélettel. Németországban és Párizsban tanult színházat, épp most érkezett haza Indiából, ahol már ő tanított. Érdemes rá odafigyelni, kérdezni, tanulni tőle. Határozott, de mégis finoman formázó rendező, aki varázsos erővel tudja motiválni a színészeit. A Találkozások tehetségprogram keretében két évvel ezelőtt rendezte a Mary és Max című előadást, mely azóta már bekerült a Bethlen Téri Színház ifjúsági színházi nevelési sorozatába, és rendszeresen játsszuk gimnazistáknak. Második munkája a Mannával, az Anyám Suzukija, már kifejezetten ennek a korosztálynak készült, tantermi színházi előadás formájában. Mindkettő nagyon a lelkébe talál az embernek. Alig várjuk a harmadikat ?