Vass György

Ízig-vérig színházi ember, hittel és alázattal áll minden feladathoz, minden szerephez, karakterhez, megformálandó lélekhez. Miközben több független színházi előadásban is szerepel, a legtöbbet mégis abban a színházban játszik, ahova a diploma után szerződött. Aprólékos, részletekbe menően tökéletes és érzékeny alakításai láthatóak az Újszínház színpadán, az RS9-ben a Neptun Brigád előadásában és a Játékszínben. Főszerepet játszik a Manna 2009-ben bemutatott Világszép Nádszálkisasszony című előadásában, és a Grönholm-módszerben. Csodás kaland volt együtt dolgozni a III. Richárdban, melyben több szerepet is magára öltött, vagy az Én egy szemüveges kisfiú vagyok-ban, ahol feledhetetlenül tudott cowboyként táncolni. Igazi csapatjátékos, aki rendezőként is kipróbálta már magát, nyitott minden újra, örömmel vág bele szinte minden őrült tervbe. Aki társul választja őt egy produkcióhoz, tudja, hogy biztos alapokra építhet.