Project Description

A Független Színművészetért Alapítvány és a Manna közös produkciója

Akik játsszák:

Fodor Annamária
Herczeg Adrienn
Járó Zsuzsa

Beszélgetőtárs: Szily Nóra
Produkciós vezető: Gáspár Anna
Helyszín: Mozsár Műhely

Mikor és hol látható

A Független Színművészetért Alapítvány és a Manna közös produkciója

Akik játsszák:

Fodor Annamária
Herczeg Adrienn
Járó Zsuzsa

Beszélgetőtárs: Szily Nóra
Produkciós vezető: Gáspár Anna
Helyszín: Mozsár Műhely

Mikor és hol látható
Három színésznő ötletéből született előadássorozat, melynek során olyan kortárs magyar szövegeket visznek színpadra, melyek egyébként talán sosem kerülnének így „terítékre”. Esszéket, novellákat, tárcákat mondanak, énekelnek, sírnak és nevetnek a deszkákra, miközben a képzőművészet, a film és a zene is megjelenik. Minden előadást csak egyetlen egyszer adnak elő a művészek.
Kortalan Kortárs című sorozatunk minden alkalommal egy teljesen új, tematikus előadással jelentkezik, így megismételhetetlen élményben részesíti nézőit. Az estek témájául olyan hívószavak szolgálnak, megannyi más mellett, mint a botrány, az ikon, vagy nyersanyag – hogy csak néhányat említsünk közülük. Az alkotócsapat állandó művészei Fodor Annamária, Herczeg Adrienn és Járó Zsuzsa, minden alkalommal teljesen elölről építi fel az előadást, hogy végül egy varázslatos „összművészeti csemegében” legyen részünk.
Az első felvonásban kortárs szövegek feldolgozását láthatjuk, ami minden eseményre külön, a témában felkért művészek munkáiból áll össze. Van köztük olyan író/költő, aki kifejezetten erre az estére ír valamit, de akad olyan is, aki korábban nem publikált művét hozza nyilvánosságra. A második felvonásban Szily Nóra kérdezi az aznapi témáról és sok minden másról a három színésznőt és egy meghívott vendéget.
„A legizgalmasabb, hogy a Kortalan Kortárs mindig egyszeri. A próbaidőszak rövid, sűrű, esszenciális, és nincs második esély. Azon az estén kell megmutatni mindent, amit addig összeálmodtunk.”
Fodor Annamária

FOTÓGALÉRIA

Fotók: Kállai-Tóth Anett

VIDEÓK