MANNA PRODUKCIÓ
Postacím:
1590 Budapest, Pf. 200.
Email: info@mannaprodukcio.hu
Tel.: +36 20 973 4561
Támogatóink:
Betöltés...

Partnereink:

Andrea

About Andrea

A szerző nem adott nem adott meg minden adatot.
So far Andrea has created 76 blog entries.

ZÖLD SZÍNHÁZ – a környezettudatosságért

A 2020/21-es évadot már a Zöld Színházakhoz csatlakozva kezdte meg a Manna Produkció, vállalva ezzel, hogy a fenntarthatósági szempontokat folyamatosan szem előtt tartva készülnek az új előadások díszletei és jelmezei is, illetve a teljes működésben fokozottan ügyelünk a környezettudatosság megőrzésére. A zöld szemlélet a legnagyobb kihívás elé a látványtervezőket állítja, így a Föld napja és a fenntarthatósági hét alkalmával a Manna produkcióiban dolgozó tervezőket kérdeztük a „zöldség” előnyeiről és hátrányairól.

ZÖLD SZÍNHÁZ – a környezettudatosságért2021-04-30T17:55:24+02:00

Rengeteg lehetőség van ebben a műfajban

A Mihaela-ügy című zoomtermi előadást március 29-én láthatja a közönség az I. Csokonai színházpedagógiai és színházi nevelési konferencia keretében. A produkció az SZFE hallgatók vizsgaelőadásaként készült a pandémia első hulláma alatt. Az online színházi előadások sorában új műfajt teremtő rendezőt, Gardenö Klaudiát kérdeztük a létrehozás körülményeiről.

Rengeteg lehetőség van ebben a műfajban2021-04-30T21:29:44+02:00

Bábelőadások kortárs szerzők műveiből – újra indul az Új bábszínház Újbudán program

A Manna Matiné minden hónap második vasárnapján egy gyerek és egy felnőtt bábelőadással várja a közönséget a B32 Galéria és Kultúrtérben, egészen májusig. A sorozat negyedik évadának főszereplői, a bábokon kívül, a kortárs magyar szerzők, így Gimesi Dóra és Dániel András ismert meséi is életre kelnek a színpadon. A szeptember 13-ai szezonnyitón Bartos Erika népszerű figuráival találkozhatunk, a kaposvári Csiky Gergely Színház Bogyó és Babóca ünnepel produkciójában. A sorozat első gyerekelőadása hagyományosan ingyenesen látogatható.

Bábelőadások kortárs szerzők műveiből – újra indul az Új bábszínház Újbudán program2020-09-08T08:38:12+02:00

“A történetmesélés számomra alapvetően találkozás két ember között” – interjú

Október végén, 22-én láthatjuk a Manna Produkció és a Bethlen Téri Színház közös, pályakezdőknek indított “Találkozások” programja keretében a Sebastian Cortés rendezte Dajkamesét a Bethlen Téri Színházban. A rendezővel beszélgettünk a mesélés, a történetmondás szerepéről, a személyes élettörténet darabot írni képes hatásáról, a találkozás és a színház azonosságáról, valamint a monodrámák intimitásáról…

“A történetmesélés számomra alapvetően találkozás két ember között” – interjú2019-10-17T09:08:09+02:00

VALCZ(R) – A BRAND, ÉS AKI MÖGÖTTE VAN

Valcz Péter leginkább színházrendező, miközben színész, filmrendező, tanár, aktivista és asztalostanonc is egyszemélyben. Független színházi alkotóként boldogulni manapság maga a nagybetűs bizonytalanság.

VALCZ(R) – A BRAND, ÉS AKI MÖGÖTTE VAN2019-10-17T08:24:22+02:00

Brand-építés Valcz-módra

Hogy mi a Valcz® Napok? Egy független színházi rendező brand-építő kampánya. Valcz Péter október elején lesz 35 éves, és úgy döntött, hogy ezt a jeles évfordulót azzal ünnepli, hogy megosztja a nagyközönséggel szabadúszó pályafutásának megtekinthető állomásait. Valcz Napok, szeptember 25. – október 9.

Brand-építés Valcz-módra2019-09-25T13:45:41+02:00

“…miért is érdekelhetne bárkit az én történetem?” – interjú

Jövő hét csütörtökön mutatják be a Call Girl-t, Mészáros Piroska monodrámáját – melyet Boronkay Somával közösen írtak – a Mozsár Műhelyben Spáh Dávid rendezésében. A darab társszerzőivel beszélgettünk.

“…miért is érdekelhetne bárkit az én történetem?” – interjú2019-03-04T10:50:17+01:00

“RENGETEG GONDOLATUNK, PROBLÉMÁNK VAGY SEJTÉSÜNK KIBESZÉLHETETLEN” – INTERJÚ ZOLTÁN ÁRONNAL

A rendhagyó produkció a Találkozások Tehetségprogam keretében született két fiatal rendezőnő, Gelencsér Anna és Dézsi Fruzsina nyertes pályamunkájaként a Manna támogatásával. Az előadásról, mely hosszú idő után márciusban újra műsorra kerül a Bethlen Téri Színházban, az egyik alkotót, Zoltán Áront kérdeztük.

“RENGETEG GONDOLATUNK, PROBLÉMÁNK VAGY SEJTÉSÜNK KIBESZÉLHETETLEN” – INTERJÚ ZOLTÁN ÁRONNAL2019-03-18T09:22:05+01:00

“EZ EGY NAGYON PÖRGŐS MÁSFÉL ÓRA” – INTERJÚ MÉSZÁROS PIROSKÁVAL, SPÁH DÁVIDDAL ÉS BORONKAY SOMÁVAL

A színházi előadás létrehozására a Független Színművészetért Alapítvány pályázatán nyerte el a lehetőséget a csapat, majd végül a Manna támogatásával kerül színpadra a rendhagyó történet, melynek látványvilága sem mindennapi.

“EZ EGY NAGYON PÖRGŐS MÁSFÉL ÓRA” – INTERJÚ MÉSZÁROS PIROSKÁVAL, SPÁH DÁVIDDAL ÉS BORONKAY SOMÁVAL2019-03-18T09:28:40+01:00

„Mindent merünk és mindent akarunk”

Olyan tripen mennek végig a színészek, ami közben nem nagyon lehet megpihenni… Január 10-én mutatják be a Mozsár Műhelyben – Fodor Annamária rendezésében, Kakasy Dóra és Bercsényi Péter főszereplésével – az Ég és nő között című „színpadi mozaikot”, mely „a férfiról és a nőről” szól – tizenkét képben.

„Mindent merünk és mindent akarunk”2019-01-14T12:14:50+01:00

Anya–lánya, lánya–anyja | Az utolsó tűzijáték / Bethlen Téri Színház

Kegyetlen le- és elszámolás a talányos című bemutató a Bethlen Téri Színházban. Az utolsó tűzijáték a családi kapcsolatok erodálódásáról beszél, hétköznapi dialógusokban, amelyekből a néző csak a történet legvégére alkot valami – talán nem is egészen pontos – képet. Mindenesetre a marosvásárhelyi rendező, Csábi Anna nagyszerű lehetőséget teremtett két különböző generációhoz tartozó, remek színésznek.

Anya–lánya, lánya–anyja | Az utolsó tűzijáték / Bethlen Téri Színház2019-01-14T12:19:06+01:00

“EZ AZ ELŐADÁS KIBILLENT MINKET A KOMFORTZÓNÁNKBÓL” – INTERJÚ FODOR ANNAMÁRIÁVAL, KAKASY DÓRÁVAL ÉS BERCSÉNYI PÉTERREL

Január 10-én a Mozsár Műhelyben mutatják be Dodo Gombar Ég és nő között című darabját Fodor Annamária rendezésében. A mű annak idején Eszenyi Enikő és Milan Mikulčik számára készült. Tizenöt évvel a legendás előadás után a férfi és a nő örök szerelmét és harcát, egymás utáni vágyát Kakasy Dóra és Bercsényi Péter eleveníti meg.

“EZ AZ ELŐADÁS KIBILLENT MINKET A KOMFORTZÓNÁNKBÓL” – INTERJÚ FODOR ANNAMÁRIÁVAL, KAKASY DÓRÁVAL ÉS BERCSÉNYI PÉTERREL2019-01-14T12:24:18+01:00

Turbuly Lilla: Színésznők és anyák

…ha a néző nem tudja, hogy itt két darab egymás mellé illesztéséről van szó, nézheti az előadást akár úgy is, hogy ugyanannak az anya–lánya történetnek két lehetséges kifutását látja.

Turbuly Lilla: Színésznők és anyák2019-01-14T12:11:12+01:00

“Ha létezne bármiféle válasz, nem hiszem, hogy előadást csinálnánk belőle” – interjú

Holnap mutatják be a Manna Produkció és a Bethlen Téri Színház közös előadását, Az utolsó tűzijátékot Csábi Anna rendezésében. Vele beszélgettünk búvóhelyekről, a szöveggel való találkozásról, a bölcsészlét színházcsinálásra gyakorolt hatásairól, analógiákról, anya-lánya kapcsolatról és a családi mintáktól szabadulni nem tudásról…

“Ha létezne bármiféle válasz, nem hiszem, hogy előadást csinálnánk belőle” – interjú2019-01-14T12:36:43+01:00

“Van boldogság, hiszek benne…” – interjú

Január 10-én mutatják be az Ég és nő között c. színpadi mozaikot Fodor Annamária rendezésében a Manna Produkció és a Mozsár Műhely koprodukciójaként. A két szereplős darab “Évájával”, Kakasy Dórával beszélgettünk a találkozások erejéről, a “páros monodrámák” életszerűségéről, a boldogság megmutathatóságáról, a bennünk élő Évákról és Ádámokról, a darab kaleidoszkóp voltáról és az éberen figyelni tudásról…

“Van boldogság, hiszek benne…” – interjú2019-01-14T12:39:02+01:00

A csapat

A Manna valójában egy csapat színházszerető, alázatos, végletekig terhelhető, öntudatos, lelkiismeretes és szenvedélyes ember. Az, hogy 10 éve működik ez az ernyőszervezet, nekik köszönhető. Mindenkinek egyenként és külön-külön köszönöm és köszönjük, hogy vannak, hogy szó nélkül rajzolják a művészek köré a színházat minden este. Mert a Mannának mindene van, csak háza nincs, így minden este szinte a semmiből kell felépíteni azt, amit alapnak hívunk a színházban. Ezek az alapok nekik köszönhetőek.

A csapat2018-12-29T12:40:04+01:00

Tárnok Marica

Marica egy csoda. Megkerülhetetlen jelenség a színpadon, elképesztő energiával játszik, él, semmit sem bíz a véletlenre. Mindenre van ötlete, nincs számára lehetetlen. Alakításai mellett nem lehet elmenni szó nélkül, játsszon akár felnőtteknek, akár gyerekeknek. Hat éve alapította Marica Bábszínházát, ami egy adakálymentesített kis kuckóban működik a hatodik kerületben, táborokkal, gyerekelőadásokkal, integrált foglalkozásokkal. Csoda, mert minden gyerekeket és minden felnőttet azonnal elvarázsol, csoda mert kitartóan, hittel, szeretettel ad minden nap, minden alkalommal, mindenkinek. A Manna több éve dolgozik együtt Maricával és bábszínházával az iskolai és óvodai programjaink kapcsán, segítünk eljuttatni az értékes előadásokat az ország minden csücskébe. Mert a csodára szükség van.

Tárnok Marica2018-12-23T20:12:47+01:00

Eke Angéla

Eke Angéla egy jelenség. Minden tulajdonsága predesztinálja arra, hogy a trendi kifejezéssel élve véleményvezér legyen. Különleges eleganciája – ami könnyeden vált sportosan gyűröttbe és még az is jól áll neki –, átható tekintete, lehengerlő kommunikációs képességei, összetett és izgalmas személyisége révén bárkit levesz a lábáról. Van, akire szavakkal, van, akire tettekkel, van, akire csupán egy pillantással tud hatni. De tud. Hatni. Emiatt nyilvánvalóan megosztó is, mint mindenki, aki ezzel a képességgel bír. Nem meglepő, hogy ezt is jól kezeli. A Mannába pár évvel ezelőtt tette be a lábát a Nylon Group alapítójaként, épp az Uniceffel való tárgyalásról érkezve, hogy segítséget kérjen, hogyan látjuk mi a csapata lehetőségeit. Angéla olyan kreatív színházi alkotó, akinek ötletei egyedülállóak és eredetiek, így könnyű mellé állni és szakmai fórumokon képviselni. 2017-ben, mikor a Nylon Group – melyet Angéla és a társalapító Márkus Sándor neve fémjelez –, semmilyen forrásból nem kapott támogatást, hogy kiutazhasson a kazahsztáni bábfeszitválra, ismét a Mannához fordultak. Így juthatott ki a nemzetközi megmérettetésre az egyetlen hazánkat képviselő csapat, és nyerte el a zsűri különdíját a legjobb kísérleti előadásra. Büszkeség, mindannyiunk számára.

Eke Angéla2018-12-23T20:17:55+01:00

Szabó Borbála

Író. Kortárs írónő. Soha nem gondoltam volna, hogy egy írónak a legnehezebb írni. Feltettem neki a kérdéseimet, megkapta réges-régen írásban… hiszen író, gondoltam így a legtesthezállóbb. De mindig volt más írnivalója, így nem tudott írni. Van három gyermeke, akik miatt még kevesebb ideje van írni, mint egy átlagos, gyermektelen kortárs írónőnek. Ráadásul a férje is író, így nyilván mindig versenyt írnak, ami szintén nehezítő tényező. Megértően várom az írását. Lehet, hogy azért nem ír, mert nem írhatja azt, amit akar, hanem kérdésekre kell válaszolnia? Mert tudjuk, hogy ha azt ír, amit akar, akkor nagyon jókat ír.

Szabó Borbála2019-03-07T10:56:31+01:00

Molnár Gusztáv

Újra meg újra meglepetéseket tud okozni, színészként, emberként egyaránt. Több éve dolgozunk együtt, mert a Manna segít szárnyat bontani a Terminal Workhouse társulatának, melynek Guszti az egyik alapítója. Sok közös bemutatón, tárgyaláson, pályázaton, síráson és nevetésen vagyunk túl. Elképesztő energiákat képes megmozgatni magában és másokban is, hogy színházat teremtsen. Hajlandó tanulni másoktól és a saját hibáiból. Nem hagyja abba a munkát soha, tervet tervre halmoz, és mindet meg is valósítja. Mindenáron. Molnár Gusztáv egy igazi erőmű, ami képes ellátni több ezer nézőt energiával, kreatívan működtetni közösségeket, és mindeközben képes megtartani egy családot. Több olyan kellene, mint ő.

Molnár Gusztáv2018-12-20T11:58:59+01:00

Bercsényi Péter

Arany van a torkában. Benne van a Kabaré konferansziéja és Mary Sunshine is a Chicago-ból. Ott vannak benne a mélységek és magasságok, a szoknyák és nadrágok, a kézzelfogható és a megfoghatatlan. Nem csupán színész, énekes és bábművész. Bármilyen tárgyból képes színpadi partnert, önálló karaktert varázsolni. Akár egy tenyérnyi marcipánból is. A Mannában először a „Szeretlek” című Pelsőczy Réka darabban játszott, majd a „Babák” című Jenet előadásban alakította a Madame-ot. Később jött az „Állampolgári ismeretek” és „A Ludas” Tengely Gábor rendezésében. A közös kalandok sora ismét gazdagodik, mert január elején az Ég és nő című előadás minden férfi szerepében őt láthatjuk majd. Varázslatos lesz, mert itt is meg tudja mutatni, hogy ha kell énekel, ha kell táncol, ha kell bábozik, ha kell belehal a szerelembe. Mert bármire képes.

Bercsényi Péter2018-12-20T11:55:29+01:00

Herczeg Adrienn

Varázslatos hangú színésznő. Amit hallunk Tőle, abban ott van a nyers őszinteség, a titokzatos buja búgás, a tinilányos élcelődés, a karcos düh, a sodró lendület. Jelenség, a színpadon és azon kívül is. Ami a szívén, az a száján – nincs benne egy csepp helyezkedés, finomkodás, ámítás sem. Valóságos mai nő, anya, színésznő, kreatív színházi ember. A Manna két előadásában is játszik, a már 7 éve bemutatott és azóta is sikerrel futó Francia rúdugrásban, illetve a Kortalan Kortárs szépirodalmi performanszban. Ez utóbbi igazi showműsor, melyben három színésznő hónapról hónapra állít színpadra mindig új kortárs irodalmi összeállítást – elképesztő izgalmasan keverve a zenét, a vizuális művészeteket, az irodalmat és a színházat. Ilyen még nem volt, és talán nem is lesz. Egyedi és megismételhetetlen, mint Herczeg Adrienn.

Herczeg Adrienn2018-12-21T10:58:36+01:00

Horváth Lili

Sokarcú, soklényű, sokhangú színésznő. Egyszer kecses és rebbenékeny másszor kérges és harsány. Összetett személyiség. Színésznő, tanár, vállalkozó és háromgyerekes édesanya. Az élete egy része a színpad, a másik a gyerekek körül forog. Számtalan tanítványa rajongja óráit a Lili-suliban. A Mannával közös munkája a Találkozások sorozat keretében bemutatott Pataki Éva darab, melyben édesanyjával, Tordai Terivel együtt játszik. 

Horváth Lili2018-12-19T10:22:17+01:00

Botos Éva

BOTOS ÉVA egy amazon. A diploma után hosszú évekig ugyanannál a színháznál játszott nagy és kisebb szerepeket, majd egyszer csak kibillent ebből biztonságos helyzetből és szabadúszóvá vált. Meghatározó közös munkánk az Edith és Marlene című előadás, melynek szinte a teljes alkotógárdáját Éva vonzotta be a nagy terv megvalósításába. Mert tudta, hogy neki van dolga Piaffal, és ha az élet nem hozza magától, akkor elébe kell menni, és meg kell teremteni a helyzetet. Teremtés – ez az, amiben Botos Éva nagyon jó.

Botos Éva2018-12-17T14:14:31+01:00

Jászberényi Gábor

Szelíd, szerény ember, szélsőségeket megmutató, rejtélyesen érzéki színész. Hegyeket képes megmozgatni azért, hogy egy csapat összeálljon, hogy egy előadás létrejöjjön, hogy a néző értékes élménnyel térjen haza. Sodródó függetlenségében megtalálták film főszerepek, színházi címszerepek, mindenhol megállta a helyét, mégis mindig keresi. 

Jászberényi Gábor2018-12-16T16:24:47+01:00

Vass György

Ízig-vérig színházi ember, hittel és alázattal áll minden feladathoz, minden szerephez, karakterhez, megformálandó lélekhez. Miközben több független színházi előadásban is szerepel, a legtöbbet mégis abban a színházban játszik, ahova a diploma után szerződött. Aprólékos, részletekbe menően tökéletes és érzékeny alakításai láthatóak az Újszínház színpadán, az RS9-ben a Neptun Brigád előadásában és a Játékszínben. Főszerepet játszik a Manna 2009-ben bemutatott Világszép Nádszálkisasszony című előadásában, és a Grönholm-módszerben. Csodás kaland volt együtt dolgozni a III. Richárdban, melyben több szerepet is magára öltött, vagy az Én egy szemüveges kisfiú vagyok-ban, ahol feledhetetlenül tudott cowboyként táncolni. Igazi csapatjátékos, aki rendezőként is kipróbálta már magát, nyitott minden újra, örömmel vág bele szinte minden őrült tervbe. Aki társul választja őt egy produkcióhoz, tudja, hogy biztos alapokra építhet.

Vass György2018-12-14T13:15:44+01:00

Nagy Dániel Viktor

Karrierje az egyetem elvégzése óta egyenesen ível felfelé. Egyre több szerep találja meg, egyre izgalmasabb kihívások elé néz, nem csak színészként, énekesként is. Filmet forgat, verset ír, megzenésít, összerendez, kitalál, sohasem unatkozik. És mi sem unatkozhatunk mellette, nem csak új tervei vannak, hanem a megvalósult álmokat is folyamatosan életben tartja, mozgatja, népszerűsíti. Szívvel-lélekkel színész. Maga találta ki és valósította meg a Manna segítségével a 100 szóban a város című előadást, melyben Szilágyi Csengével emberi történeteket mesélnek egy nagyvárosról. Az előadást másfél éve mutattuk be, de azóta változik, sosem ugyanaz, mindig megújul - ahogy Nagy Dániel Viktor.

Nagy Dániel Viktor2018-12-14T10:24:30+01:00

Sipos Vera

Színésznő, koreográfus, aki verseket ír, sőt saját kötete is megjelent. Izgalmas személyiség, titokzatos nő, törékeny szépség. A Manna Akárkik című tantermi előadásával körbejárta az ország sok középiskoláját, mozgást tervezett a Babák produkcióhoz, most pedig a Kérsz teát? kapcsán találkoztunk újra. A NANE előadása a Manna támogatásával kerül műsorra havonta a Jurányiban, ahol Sipos Vera és Bánki Gergő arról beszélnek, hogy miért olyan bonyolult a nem, ha szexről van szó?

Sipos Vera2018-12-12T20:55:44+01:00

Szirtes Balázs

egy igazi self made man a mai színházi világban. Kevés ilyen van. Kevés ilyen kaliberű színész van ezen a pályán, aki így tudja maga köré rendezni a világot. Kitalál valamit, és megcsinálja. Nem ismer lehetetlent. Mindeközben gentleman. Gáláns, céltudatos, kitartó. Közös munkáink mind szóló előadások, a legtöbb az ötlettől, a fordításon, szövegkönyvön keresztül a szórólaptervezésen át a megvalósításig Balázs munkája.

Szirtes Balázs2018-12-10T10:47:23+01:00

Czifra Kriszta

kitartó, hittel és energiával teli karizmatikus asszony, akit épp egy feladat és helyzet nélküli állapotban talált meg a Vámkisasszony. Egy monodráma egy nőről, aki várakozásra van ítélve egy lobbanékony helyzetben, pattanásig feszülnek az idegei. De kénytelen várni, mert ez a dolga. Czifra Kriszta is ebben a feszült, várakozó, izgalommal teli állapotban van. Nem kezdő, újrakezdő. A szó legnemesebb értelmében. A Manna missziója, hogy lehetőséghez juttasson művészeket, akiknek van mondanivalójuk a világnak. Czifra Krisztának van. Tessék meghallgatni!

Czifra Kriszta2018-12-10T10:41:46+01:00

Feuer Yvette

Bohóc, nagybetűs. Olyan professzionális művész, aki a bohócként – és magánemberként - a legszomorúbb helyzetű gyermekért és családokért tesz, a legnehezebb helyzetekben is. Színházcsináló, aki a színház eszközével szolgál társadalmi ügyeket, színésznő, aki minden erejével azon van, hogy társaival együtt az emberi alapértékekre hívja fel a figyelmet. Amikor ehhez az elkötelezett hivatáshoz háttérszervezetre volt szüksége, a Mannához fordult.

Feuer Yvette2018-12-10T10:43:25+01:00

Ivanics Tamás

Színész, bábművész, rendező, akinek mindig vannak tervei, állandóan akar valamit az élettől, hatalmas energiákat tud megmozgatni, hogy megvalósítsa az álmait. Még egyetemista volt, mikor a Borka Mumusföldön című előadásban találkoztunk, majd első rendezéséhez is a Mannát hívta segítségül. A Címzett: Anyegin tantermi előadás lett szerelemről, csatákról és kihívásokról. Mindkét előadás a mai napig látható, kiállta az idő próbáját, és elnyerte a gyerekek szeretetét.

Ivanics Tamás2018-12-09T09:48:37+01:00

Réti Adrienn

Színésznő, drámapedagógus, kreatív alkotó művész. Lendülete magával ragadó, kritikus szemlélete, éleslátása előre mozdító, titokzatossága csábító. Az első munkánk szinte a Manna első önálló előadásának is mondható, a Kicsi nyuszi hopp hopp című produkció, melyben Csémy Balázzsal közösen egy fiatalkorú bűnöző páros menekülését mutatták meg, emlékezetesen. Pelsőczy Rékát kérték fel rendezőnek, miután a diploma kézhezvételét követően önállóan akartak valamibe belekezdeni. Egy álom vált valóra, sokunk álma volt ez akkor, 2010-ben.

Réti Adrienn2018-12-09T09:47:46+01:00

Ficzere Béla

Ficzere Béla az a színész, aki a Manna megalapítása óta játszik különböző előadásokban. Kétségtelenül a Manna legfoglalkoztatottabb színésze, a 10 év alatt közel 400 előadásunkban szerepelt. Játszik mocsári embert, tudóst, énekest, királyt a Világszép nádszálkisasszonyban, és egy határozott üzletembert A Grönholm módszerben, amely előadások már több mint 100 alkalommal kerültek az ország sok-sok színpadára. Közös munkánk volt az évek alatt a Tévedések vígjátéka, a Váltságdíj, és az Akárkik illetve a Sorslabirintus című tantermi előadások.

Ficzere Béla2018-12-07T17:13:46+01:00

Kakasy Dóra

Van két gyermeke, egy saját lemeze, önálló estje, szerepe a Centrálban, Dunaújvárosban, a Mannában. Magabiztosan, lelkiismeretesen, és tudatosan építkezve dolgozik, a karaktereket aprólékosan kidolgozza, miközben a humora az egyik legnagyobb fegyvere. A Világszép nádszálkisasszonyban Hajnalként bűvöli a királyfit, a szilveszteri bemutatónkban – az Ég és nő között-ben - nagybetűs Nőként csábítja majd partnerét és a közönséget.

Kakasy Dóra2018-12-04T10:11:48+01:00

Valcz Péter

Rendező, színész, író, sokoldalú alkotó. Nemzetközi tapasztalatokkal és szemlélettel. Németországban és Párizsban tanult színházat, épp most érkezett haza Indiából, ahol már ő tanított. Érdemes rá odafigyelni, kérdezni, tanulni tőle. Határozott, de mégis finoman formázó rendező, aki varázsos erővel tudja motiválni a színészeit. A Találkozások tehetségprogram keretében két évvel ezelőtt rendezte a Mary és Max című előadást, mely azóta már bekerült a Bethlen Téri Színház ifjúsági színházi nevelési sorozatába, és rendszeresen játsszuk gimnazistáknak. Második munkája a Mannával, az Anyám Suzukija, már kifejezetten ennek a korosztálynak készült, tantermi színházi előadás formájában. Mindkettő nagyon a lelkébe talál az embernek. Alig várjuk a harmadikat ?

Valcz Péter2018-12-04T09:59:41+01:00

Grisnik Petra

Sokszínű, érzékeny mélységekkel és magasságokkal teli színésznő. Hivatástudata, elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen, ami lehetetlenné teszi, hogy bárki a környezetében elveszítse a hitét. Jó vele dolgozni, mert derűs, lendületes, felrázó, megmozgató jelenség. A Manna és a Bethlen Téri Színház Találkozások tehetségprogramjának két éve bemutatott előadásában játszik egy autista felnőttel barátkozó kislányt, aki a darab folyamán felnő, és természetesen, meg akarja váltani a világot.

Grisnik Petra2018-12-06T08:10:48+01:00

Fodor Annamária

Kivételes egyéniségű és tehetségű művész, aki színészként, rendezőként és kreatív alkotóként is bizonyította már színházi érzékenységét. A Kortalan Kortárs sorozat kreatív vezetője, szerkesztője, ahol rendszeresen bizonyítja az aktualitások és az irodalom iránti elkötelezettségét, és kifinomult ízlését. A Francia rúdugrásban és az Edith és Marleneben is láthatta a közönség az elmúlt években. Sokszínűségét bizonyítva filmet forgat, interjúsorozatot készít, missziókat vezet. Most pedig épp második rendezésére készül a Mozsár Műhelyben. Szilveszter előestéjén állítja színpadra a Manna segítségével az Ég és nő című darabot.

Fodor Annamária2018-12-04T10:02:46+01:00

Cseh Judit

Színésznő, rendező az első művész, akit sorozatunkban kérdezünk. Színészként évek óta játszik a Világszép nádszálkisasszony című mesedarabban, ami a Thália Színházban látható, rendezőként pedig kétszer is bemutatkozhatott a Manna segítségével. Mrozek Egy nyári nap című művéből állított a Pesti Magyar Színház színpadára egyfelvonásos abszurdot, és a Találkozások tehetségprogramban Tordai Terivel és Horváth Lilivel közösen alkottak olyan előadást, mely lassan két éve abszolút közönségkedvenc.

Cseh Judit2018-12-04T09:59:00+01:00

“Szeretem, hogy a szivárvány összes színében játszom előadásokat…” – interjú

Hétfőn, november 5-én láthatjuk a Nézőművészeti Kft. és a Manna Produkció közös előadását a B32 Galéria és Kultúrtérben: Eve Ainsworth 7 nap című regényéből készített színdarabot Scherer Péter rendezésében. Az előadás Petrájával, Kőszegi Máriával beszélgettünk a kedvenc napjairól, a tinédzserkor kihívásairól, a családon belüli erőszak mindennaposságáról, a színházi raglétráról, a sokszínű szerepekről és a jótékony szelep kieresztésről…

“Szeretem, hogy a szivárvány összes színében játszom előadásokat…” – interjú2018-11-12T13:25:46+01:00

A rút kiskacsa nyitja a független bábszínházi évadot a B32-ben

Manna Matiné címmel indított sorozatot egy évvel ezelőtt a B32 Galéria és Kultúrtér és a Manna Produkció, melynek keretében gyerekeknek és felnőtteknek szóló bábelőadásokat láthat a közönség az újbudai színházban. A független bábprodukcióknak helyet adó sorozat második évada egy ősbemutatóval kezdődik, szeptember 28-án Fabacsovics Lili „másmeséjét”, A rút kiskacsa mai adaptációját láthatják a nézők.

A rút kiskacsa nyitja a független bábszínházi évadot a B32-ben2019-01-14T12:53:41+01:00

Antal Klaudia: Mindenki hősnek születik

Fabacsovics Lili: A rút kiskacsa – …a csoda nem megoldásként, a rút kiskacsa életének megmentéseként jelenik meg, hanem a sikeres út- és önkeresés megérdemelt jutalmaként.

Antal Klaudia: Mindenki hősnek születik2019-01-14T12:48:48+01:00

“mert hát nagyon könnyű összefogni egy ellen!” – interjú

Ivanics Tamással beszélgettünk a nem széphez való vonzalomról, a “korrekcióra” szoruló Andersen-meséről, az egyvalakit kipécéző tömeghangulatról, a magunkba vetett hit hatásairól és a helyzeteket kiaknázni tudó önmagunkról…

“mert hát nagyon könnyű összefogni egy ellen!” – interjú2018-11-12T13:22:32+01:00

TÍZ KORTÁRS ELŐADÁST LÁT VENDÉGÜL A ZA-KO FESZTIVÁL

A zalaegereszegi fesztiválon tíz kortárs előadást mutatnak be július 1. és 8. között, a színházi programsorozat július 10-én zenés színházi produkciókkal folytatódik. A Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivál produkcióval július elsején megkezdődik a nyári színházi rendezvénysorozat Zalaegerszegen, a Kvártélyház udvarán.

TÍZ KORTÁRS ELŐADÁST LÁT VENDÉGÜL A ZA-KO FESZTIVÁL2019-01-14T12:58:11+01:00

Turbuly Lilla: Jókor szeretni

Az alkotók arra vállalkoztak, hogy az Anyegin apropóján a szerelemről, elsősorban a viszonzatlan szerelemről gondolkodjanak együtt a nézőkkel. Erről pedig nincs az a középiskolás, akinek (ha tapasztalata még nincs is) véleménye ne volna, gondolnánk. Valószínűleg így is van, az már más kérdés, hogy ezt hajlandó-e elmondani egy osztályterem-színházi előadás keretében. Hiszen a Címzett: Anyegin esetében erről van szó, ráadásul o

Turbuly Lilla: Jókor szeretni2018-11-13T10:21:56+01:00

“…egészen közel értünk ahhoz a határhoz, ahol mindannyiunk bőréhez ér a hatalom” – interjú

Mához két hétre, március 28-án mutatják be az Izland-Magyarország c. FAQ-előadást a Jurányi Inkubátorházban. A darab rendezőjével, Barcsai Bálinttal két nappal a ’48-as forradalom évfordulója előtt beszélgettünk – az ünnep és a készülődő előadás ürügyén – az utazás és a külföldre költözés “hasznairól”, az idehaza elfogyó levegőről és lehetőségekről, Petőfiék internet használatáról, a demokrácia-deficitünkről, az előadás és az önmagunkra rálátás metszés pontjairól és a humor politikai öntudatot tápláló szerepéről…

“…egészen közel értünk ahhoz a határhoz, ahol mindannyiunk bőréhez ér a hatalom” – interjú2018-04-07T08:22:51+02:00

“Mert a szenvedélyt nem lehet kizárni az életünkből, bármennyire is borítani látszik mindent maga körül” – interjú

Holnap, február 17-én mutatják be a Marie Curie életéből inspirálódott monodrámát, a Rádióaktívot Kovács Dániel Ambrus rendezésében a Jurányi Inkubátorházban. A darab Marie Curie-jével, Gyöngy Zsuzsával beszélgettünk a szétszedés-összerakás világokat teremtő varázsáról, a kémia és a művészet rokon voltáról, a szenvedély nélkülözhetetlenségéről és az életnek az egy egészé való összegyúrásáról…

“Mert a szenvedélyt nem lehet kizárni az életünkből, bármennyire is borítani látszik mindent maga körül” – interjú2018-04-07T08:18:46+02:00

“a tanítás lehetett volna a szakmám, de nem a hivatásom, mert az a színház lett” – interjú

Az idén tíz esztendős a Manna Produkció. Az alapítóval és megálmodóval, Gáspár Annával beszélgettünk a tűpontos szinopszisokról, az Új Színházbeli kezdetekről, a színházi szakmenedzseléséről és a testet-lelket tápláló, feltöltő pillanatokról…

“a tanítás lehetett volna a szakmám, de nem a hivatásom, mert az a színház lett” – interjú2018-04-07T08:10:18+02:00

“Már a próbafolyamat is egy viszontlátás!” – interjú

Január 17-én mutatják majd be a Bethlen Téri Színház és a Manna közös produkcióját, David Mamet: Viszontlátás c. előadását a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatójának, Vadász Krisztinának a rendezésében. Vele beszélgettünk találkozásokról, az idő diktálta tempóról, a TÁP Színház jelentette muníciókról és a generációk együtt munkálkodásáról…

“Már a próbafolyamat is egy viszontlátás!” – interjú2018-01-12T20:58:49+01:00

Új bábszínház Újbudán

Új bábszínház Újbudán! Független bábelőadások találtak otthonra az újbudai B32 Kultúrtér színpadán. Manna Matiné címmel indít sorozatot a B32 Galéria és Kultúrtér és a Manna Produkció, melynek keretében gyerekeknek és felnőtteknek szóló bábelőadásokat láthat a közönség az újbudai színházban.

Új bábszínház Újbudán2017-11-17T11:04:01+01:00

Medvehorror, nyers háború, friss levegő

Indul az évad a Bethlen Téri Színházban
Színház, tánc, fesztiválok, zene, irodalom...

„Csak a ruhatárban elhelyezett tárgyakért nem vállal felelősséget az igazgatóság” – ezt a Rejtő Jenő-idézetet húztam ki a Bethlen Téri Színház büféjében elhelyezett kosárkából, ahol az üdítők és a kávé mellé egykori erzsébetvárosi írók műveiből is kínáltak kóstolót. A ruhatárról ugyan nem esett szó Szögi Csaba igazgató évadnyitó gondolataiban, de a színház minden más részletéről igen. Hatodik évadukat kezdik azóta, hogy a táncprofilt egy jóval több irányba nyitott színházi modell váltotta fel, amelyben a tánc és a szorosabb értelemben vett színház mellett a színházi nevelés, a zene, a képzőművészet vagy az irodalom is elfér.

Medvehorror, nyers háború, friss levegő2017-11-17T11:04:01+01:00

Ha kiírjuk, hogy háború, vajon bejönnek a nézők? – Gáspár Anna válaszolt

Botos Éva és Jászberényi Gábor kettősével Egy fiú Boszniából címmel mutatja be a Manna és a Bethlen Téri Színház a Találkozások tehetséggondozó program harmadik előadását. Lazici Noémi Marosvásárhelyen végzett rendező jegyzi a holland kortárs szerző művének színpadi adaptációját.

Ha kiírjuk, hogy háború, vajon bejönnek a nézők? – Gáspár Anna válaszolt2017-11-17T11:04:01+01:00

Kutszegi Csaba: Sejtmagszinten sztár

Úgy szól minden Tordai Teriről, hogy ő maga egyáltalán nem lejátssza a lányát (Horváth Lili egyébként az életben is édeslánya), mellette partnere-lánya ugyanolyan kitűnően teljesít, sőt: a határozott, karakteres lány állandó szerepe mellett két másik markáns alakot is megjelenít...

Kutszegi Csaba: Sejtmagszinten sztár2017-11-17T11:04:01+01:00

„Nekünk, nőknek kezünkbe kell vennünk az életünket”

Negyedik bemutatójához érkezett a Bethlen Téri Színház és a Manna Egyesület Találkozások programja. A kezdeményezés lényege, hogy fiatal rendezők tapasztalt mentorokkal és két, különböző generációhoz tartozó színésszel dolgoznak együtt, hogy közös munkával hidalják át a generációs különbségeket.

„Nekünk, nőknek kezünkbe kell vennünk az életünket”2017-11-17T11:04:01+01:00

PAPP TÍMEA: BOYS JUST WANNA HAVE FUN

…egy magyar klasszikus, kvázi-kötelező, a Karnyóné, valamint egy angolszász kortárs darab, a rizikós téma és a kommersz közötti pengeélen egyensúlyozó, magyarul első alkalommal bemutatott monodráma, a Szépkisnap.

PAPP TÍMEA: BOYS JUST WANNA HAVE FUN2017-11-17T11:04:02+01:00

Turbuly Lilla: Botrányosan emberi

... úgy érezhettük, hogy egy botrányosan ritka eseménynek vagyunk szem- és fültanúi: emberek beszélgetnek, egymásra figyelve, önmaguk sebezhetőségét is megmutatva, életről és művészetről.

Turbuly Lilla: Botrányosan emberi2017-11-17T11:04:02+01:00

A bábszínházban nincsen negyedik fal

A Thealter egyik jellegzetessége, hogy nagy szabadsággal viszonyul a különféle színpadi műfajokhoz, a fesztiválon a próza mellett kezdettől fogva jelen van a zene, a mozgás, s pár éve belépett az újcirkusz is. Bábelőadást szinte minden évben láthattunk, olyan koncentráltan és programszerűen azonban, mint az idén, most először. A felnőtteknek szóló bábelőadások sikerének okairól és összetevőiről beszélgettünk Balog József művészeti vezetővel.

A bábszínházban nincsen negyedik fal2017-11-17T11:04:02+01:00

Premier Ajánló (7óra7.hu)

A meghalni induló Rosalie történetét Daniel Kehlmann novellájából ismerhetjük, amelyből Szilágyi Bálint, bábrendező szakos hallgató rendezett felnőtt bábelőadást.

Premier Ajánló (7óra7.hu)2017-11-17T11:04:02+01:00

Ugródeszka: bemutatkoznak a legfiatalabb bábrendezők

Gáspár Anna a Manna Kulturális Egyesület megalakulása óta foglalkozik tehetséggondozással, segíti fiatal pályakezdők bemutatkozó színházi előadásainak létrehozását vagy szolgál Egyesülete révén jogi háttérrel friss társulások számára független produkciók elkészüléséhez.

Ugródeszka: bemutatkoznak a legfiatalabb bábrendezők2017-11-17T11:04:02+01:00

Készül a LULU

A nőkérdéssel foglalkozik a Titánium program első női díjazottja Geréb Zsófi, végzős rendezőhallgató [...]

Készül a LULU2017-01-16T12:17:38+01:00

VIDOR díj a Telefondoktornak

A hétvégén véget ért nyíregyházi Vidor Fesztiválon A legjobb terapeutának járó elismerést nyerte el Göttinger [...]

VIDOR díj a Telefondoktornak2017-01-16T12:32:14+01:00
Go to Top