Bethlen Téri Színház – Manna: Az utolsó tűzijáték –

…ha a néző nem tudja, hogy itt két darab egymás mellé illesztéséről van szó, nézheti az előadást akár úgy is, hogy ugyanannak az anya–lánya történetnek két lehetséges kifutását látja.

A Bethlen Téri Színház és a Manna Találkozások című sorozatában a két éve sikerrel futó Nőkből is megárt…után ismét egy anya–lánya történetet mutattak be. Az utolsó tűzijáték alkotói azonban sötétebb, súlyosabb alapanyagból dolgoztak, és nem is egy, hanem két anya–lánya viszonyt játszattak egybe, felhasználva egy külsőszereplő szemszögét is.

Csábi Anna nemrég végzett a marosvásárhelyi egyetem rendező szakán. Ő talált rá a drámai alapanyagokra: a dán Jens Christian Grøndahl A fekete erdők és az ausztrál Alex Broun Az első tűzijátékcímű műveire. Közös bennük, hogy a színészi pálya és az anyaság konfliktusa az egyik központi kérdésük, de fontos mindkettőben a szülői minta – tudatos vagy önkéntelen – továbbadásának kérdése és a családtagjaink öregedéséhez, halálához való viszony is. Az első tűzijáték kevésbé sötét, van benne némi feloldás és megbocsátás. Ezért keretjátékként, ellenpontként építették a jóval kilátástalanabb másik dráma köré. Térben is elválik a színpadon játszódó A fekete erdőktől, mivel kihasználva a színház adottságait, ezt a részt a színpad feletti karzaton játsszák. A tűzijátékot néző, már idős és beteg anya és várandós lánya itt idézik fel közös emlékeiket.

A fehérbe öltöztetett színpadon kórházi széksorok adják a díszletet. Ebben a hideg, steril térben zajlik a másik történet. A sikeres színésznő több év kihagyás után meglátogatja szanatóriumban élő, vagy inkább haldokló anyját, mégsem találkoznak. Életük a lány és a nővér párbeszédén keresztül tárul fel. Aki sokat jár kórházba, ismerheti ezt a furcsa alaphelyzetet: az ottani sorsközösség és összezártság miatt a betegtársak vagy a nővérek hirtelen belelátnak a család életébe, külső szemeken keresztül méretik meg például egy szülő–gyermek kötődés. Itt azonban a lány és a nővér között is egy ambivalens, az anya–lánya kapcsolathoz hasonló viszony jön létre.

A kétszereplős játéknak van egy realista szintje: szanatóriumi napirenddel, az oda ritkán látogató zavarával, alibiként szorongatott virágcsokorral és bonbonosdobozzal, tolakodó és tudálékos nővérrel. De ahogy haladunk előre, egyre inkább egy szürreális világban érezzük magunkat. Az erdő közepén álló szanatórium a körülötte lévő, semmibe vezető utakkal, vélt vagy valós veszélyekkel, a nővér szövegéből kibukkanó filozofikus vagy éppen költői betétekkel a játék elemelődik a mindennapoktól. Kár, hogy a drámaszöveg néha mintha azzal akarna hatni, hogy kimondat a színészekkel bátornak gondolt, a szexualitással kapcsolatos mondatokat, amelyek ma már inkább suta bátorkodásnak érződnek. Csak egy példa: ha a pina szó kevesebbszer hangzana el, jobban ütne akkor, amikor valóban hozzáad a szituációhoz a kimondása.

Az anyaszerepében Udvaros Dorottyát láthatjuk. (Sokan emlékezhetnek a Bartis Attila regényéből készült Anyám, Kleopátrára, amelyben szintén színésznő anyát játszott.) Itta rövidke keretjáték hol ironikus és játékos, hol szomorkás anyafigurájánál sokkal rétegzettebb szereplehetőség a nővéré. Egy magányos, bezárt életet élő nőbe sűríti bele a híres színésznőért rajongó, túlkoros bakfist, a saját élete helyett másokéba tolakodó kullancsot, a megértő pótanyát és a meg nem értő vádlót. Nemcsak mimikájával, de ülésmódjával, lábtartásával is pontosan jellemez. Nem démonizálja, és nem bagatellizálja a karaktert, és nem leplezi le valamennyi titkát sem, így végig izgalmas tud maradni.

Földes Eszter a két lány szerepében először mintha a két véglet lenne: megérteni törekvő és gondoskodó a keretjátékban, távolságtartó, rideg a középső rész elején. Később ez a kép fokozatosan árnyalódik, a két karakter pedig közeledik egymáshoz. Ezért, ha a néző nem tudja, hogy itt két darab egymás mellé illesztéséről van szó, nézheti az előadást akár úgy is, hogy ugyanannak az anya–lánya történetnek két lehetséges kifutását látja. Földes Eszter is sokat bíz az arcára, és a viszonylag kis térben ezt meg is teheti. Egy pillanatig sem túlzó mimikája legalább annyit elmond a karakter megszenvedett ridegségéről, felvett pózai hátteréről, mint a szövege.

Pedig egy szövegcentrikus, kétszereplős előadásról van szó, amelybe a földszint és a karzat váltogatása hoz némi mozgalmasságot. Ezen kívül egyetlen jelenetet borított fel (szó szerint) a rendezés: a lány halmozódó feszültsége manifesztálódik egy kissé kimódoltnak érződő székdobálásban. A színészi játék ereje és a viszonylatok pontos felrajzolása azonban e nélkül is kellő feszültséget és belső mozgalmasságot ad az előadásnak.

 

Az utolsó tűzijáték

Jens Christian Grøndahl és Alex Broun művei alapján készült.

Játsszák: Földes Eszter és Udvaros Dorottya. Díszlet: Ébner Aletta. Jelmez: Lokodi Aletta. Látványtervező mentor: Albert Alpár. Zene: ConstantinCoada. Fényterv: Budai Géza. Rendezőasszisztens: Fazekas Anna. Produkciós vezető: Gáspár Anna. Mentorrendező: Jordán Tamás. Rendezte: Csábi Anna.

Bethlen Téri Színház, 2019. január 8.

Forrás: http://www.kutszelistilus.hu